Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Nyereségbe fordult a harmadik negyedévben a svéd Electrolux háztartási berendezés gyártó konszern mérlege a költségcsökkentési programjával elért megtakarításoknak köszönhetően a cég honlapján pénteken publikált beszámoló alapján.
Az Electrolux 33,427 milliárd svéd korona értékesítési árbevétellel zárta a harmadik negyedévet a második negyedévi 32,653 milliárd korona után és 7,9 százalékkal az egy évvel korábbi 35,244 milliárd korona alatt. A negyedéves nettó eredmény 123 millió korona lett, szemben a második negyedévi 648 millió korona veszteséggel és az egy évvel korábbi 605 millió korona veszteséggel. (1 svéd korona 32,50 forint)
A konszern szervezeti átalakítása létszámcsökkentéssel és további költségterhekkel jár majd, hosszabb távon azonban a tervek szerint megteremti a nyereséges növekedés feltételeit. A csoportszinten bevezetett kiadáscsökkentési program a harmadik negyedévben 2,4 milliárd koronás egyszeri tétellel javította a bevételt. A költségcsökkentési program felgyorsításától az Electrolux az idén 6 milliárd koronás megtakarítást vár a 2022-eshez képest a korábban megcélzott 5 milliárd korona helyett, 2024-re pedig 10-11 milliárd koronás megtakarítást, szemben a korábban kitűzött 7 milliárd koronás céllal.
Az üzemi eredmény 608 millió korona lett, ami 1,8 százalékos bevételarányos jövedelmezőségnek felel meg, szemben az egy évvel korábbi 385 millió koronás, bevételarányosan 1,8 százalékos üzemi eredmény szintű hiánnyal.
Az üzemi eredmény pozitív egyszeri tételként tartalmazta a nyíregyházi üzem eladásából származó 294 millió svéd koronás bevételt. Ezt leszámítva az üzemi eredmény 314 millió svéd korona volt, bevételarányosan 0,9 százalék, 2022 harmadik negyedévében pedig 35 millió koronás, bevételarányosan 0,1 százalékos hiány.
Jonas Samuelson, az Electrolux elnök-vezérigazgatója a beszámoló alkalmából tudatta, hogy a csoport a költségcsökkentés jegyében három regionális üzleti területre és két globális termékvonalra szervezi át működését, nagyobb központosítással és kevesebb hierarchikus szinttel.
Az új szervezeti felépítés kialakítása várhatóan körülbelül háromezer munkahelyet érint majd, ami 2023 negyedik negyedévében 2,0-2,5 milliárd koronás egyszeri tétellel terheli meg majd a mérleget.
Az Electrolux megítélése szerint az előrejelzések szerint tartósan magas inflációs és kamatkörnyezet továbbra is rányomja majd a bélyegét a tartós fogyasztási cikkek vásárlási hajlandóságára a lakosság körében, a cég éves forgalma ezért várhatóan alacsonyabb lesz a tavalyinál. A költségcsökkentési és strukturális átszervezési programjával, valamint a termékportfolióban a közép- és magas árfekvésű cikkek részarányának a növelésével azonban az Electrolux megvalósíthatónak tartja a megfelelő bevételarányos jövedelmezőség helyreállítását és a nyereséges növekedést.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!