Októberben 0,1 százalék volt az infláció


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Októberben a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, szeptemberhez viszonyítva pedig 0,2 százalékkal nőttek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.


A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak éves összevetésben, ugyanakkor jelentősen csökkent az üzemanyagok ára.

A fogyasztói árak január-októberben átlagosan 0,2 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához képest.

A szezonálisan kiigazított éves maginfláció októberben 1,5 százalékra emelkedett a szeptemberi 1,3 százalékról, az előző hónaphoz képest pedig 0,3 százalék volt az egy hónappal korábbi 0,1 százalék után.

Mináry Borbála, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: az éves növekedésben szerepet játszott az élelmiszerek árának (1,7 százalék) növekedése. Hozzátette, a háztartási energia árából pedig kikerült már a rezsicsökkentés hatása. (Szeptemberben a villamosenergia még 5,6 százalékkal olcsóbb volt, októberben viszont ugyanannyiba került, mint egy évvel korábban.)

Havi összevetésben is az élelmiszerárak (0,8 százalékos) emelkedése jelent meg a 0,2 százalékos növekedésben – mondta. A ruházati cikkek 2,3 százalékkal drágultak egy hónap alatt.

Navigátor Adózás modul

Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.

A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.

Megrendelés >>

Tavaly októberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 1,7 százalékkal emelkedett októberben. Ezen belül az idényáras élelmiszereké – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 17,3, az étolajé 9,6, a tojásé 3,7 százalékkal nőtt. A tejé 9,8, a sajté 8,2, a sertéshúsé 2,5 százalékkal csökkent.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 3,7, ezen belül a tömény italok 9,9 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkek ára 1,8, a szolgáltatások 1,7, a ruházkodási cikkek 0,5 százalékkal drágultak.

A háztartási energia ára átlagosan 0,4, ezen belül a palackos gázé 13,9 százalékkal csökkent. Az egyéb cikkekért 6,3, ezen belül a járműüzemanyagokért 16,5 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Szeptemberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 0,8 százalékkal emelkedett októberben. Ezen belül a cukoré 4,1, a sajté 3,3, a csokoládé és kakaóé 2,4 a tejé 1,9, az idényáras élelmiszereké 1,7, a liszté 1,4 százalékkal nőtt.

A szezonváltás miatt a ruházkodási cikkek drágultak a legnagyobb mértékben, 2,3 százalékkal. A tartós fogyasztási cikkek ára 0,4, a szeszes italok, dohányáruké 0,3 százalékkal nőtt, a háztartási energiáé nem változott.

A szolgáltatások ára 0,2 százalékkal mérséklődött, ezen belül az üdülési szolgáltatásoké 1,3 százalékkal. Az egyéb cikkek ára átlagosan 0,2 százalékkal, ezen belül az üzemanyagoké 1,7 százalékkal csökkent.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.