Rigó: segíti a kkv-kat a közbeszerzés szabályozása
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kkv-k körében megszűnik a közbeszerzési hirdetmények ellenőrzési díja.
A kis- és középvállalkozások (kkv-k) körében megszűnik a közbeszerzési hirdetmények ellenőrzési díja, a jogorvoslati díj pedig a felére csökken, ezzel is ezt a szférát támogatja az új közbeszerzési törvény – mondta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
A hatóság által rendezett konferencia szünetében tartott tájékoztatón az elnök kifejtette, hogy minden ajánlattevőt segíti az új törvénybe foglalt nyilatkozati elv: a jövőben nem kell közjegyzői okiratba foglalni a kiírási követelményeknek való megfelelésről szóló nyilatkozatokat, elegendő lesz az egyszerű nyilatkozat, amely olcsóbbá teszi az eljárásokat.
Az új törvény a minőséget állítja előtérbe. Ennek mutatója lehet az ajánlattevő által foglalkoztatott kvalifikált alkalmazottak száma, a beépíteni kívánt anyagok minősége, de a kedvezőbb üzemeltetés is. Emiatt az építési költség mellett a tízéves üzemeltetési költséget is figyelembe veszi az ajánlatkérő az értékelésnél és ezek alapján állítja rangsorba az ajánlatokat.
A hazai értékhatárok között kiírt közbeszerzéseknél nem kell meghatározni a kkv-k alkalmassági feltételeit, mivel az ajánlatkérő úgyis csak az általa alkalmasnak ítélt vállalkozókat hívja meg ajánlattételre. Ebben az eljárásrendben új elem az, hogy a három, illetve négy ajánlattevőt felkérő felhívásokat közzé kell tenni a hatóság honlapján. Ezt látva, az ajánlattételre meg nem hívott kkv-k is tehetnek ajánlatot. A versenyt ez a módosítás is növeli – tette hozzá Rigó Csaba Balázs.
Az új közbeszerzési törvény – az uniós szabályoknak megfelelően – kötelezővé teszi az e-közbeszerzés megteremtését. Első lépcsőben 2017. április 18-ig az állami szervezet ajánlatkérőknek, majd 2018. október 18-ig valamennyi ajánlatkérőnek elektronikusan kell intéznie a közbeszerzést.
Kérdésre válaszolva az elnök elmondta, hogy az e-közbeszerzés infrastruktúrájának megteremtése a Miniszterelnökség feladata, a rendszert a Közbeszerzési Hatóság működteti.
Az elnök szólt arról is, hogy a rendszerváltás utáni első közbeszerzési törvény éppen 20 éve, 1995. november elsején lépett hatályba. A második törvényt pedig az idén november 1-től kell alkalmazni.
(MTI)