Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Az idei év eddigi legnagyobb havi forgalmát könyvelhette el októberben a használtautó-piac. Míg az első félévben az adásvételek száma végig elmaradt az előző év hasonló időszakától, júliustól a piac már felülteljesítő volt, így megnőtt az esélye a tavalyi csúcs meghaladásának is – legalábbis erre következtet szerdán kiadott elemzésében a JóAutók.hu.
A DataHouse előzetes adatai szerint 73 700 személygépkocsi cserélt gazdát a múlt hónapban, ami 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója szerint korai trendfordulóról beszélni, hiszen a piacon továbbra is jelen vannak olyan keresletet visszafogó tényezők, mint a lakosság jövedelmi helyzete, a csak lassan csökkenő kamatkörnyezet, illetve az újautó-piac továbbra is visszafogott teljesítménye. A tavalyi év utolsó két hónapjában azonban igen visszafogott volt a piac forgalma, így ha idén nem lesz újabb visszaesés, az átírások száma néhány ezerrel meg is haladhatja a tavaly beállított 825 ezres rekordértéket.
A JóAutók.hu várakozása szerint 2023 végére már mintegy 4,2 millió személyautó lesz forgalomban, csaknem 600 ezerrel több, mint 2018 végén. A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 29, utóbbiaknak 22 százalék volt az aránya az első tíz hónapban. Az alsó-középkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra (5,3 százalék), a Ford Focus (2,8 százalék) és a Volkswagen Golf (2,7 százalék). A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift (4,4 százalék) vezeti, amelyet az Opel Corsa (2,1 százalék) és a Volkswagen Polo (1,6 százalék) követ. A leggyakoribb modellek között a felső-középkategória a Volkswagen Passattal (2,6 százalék), a Skoda Octaviával (2,4 százalék) és a BMW 3-as szériával (2,3 százalék) képviselteti magát.
JóAutók.hu megjegyezte azt is, hogy miközben a használtautó-piacon 2023 első tíz hónapjában gazdát cserélő 689 900 személyautó mennyisége 1,6 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszakában regisztrált 701 000-es értéktől, az importált használt autók száma 89 300 darab volt, ami 18 százalékkal elmarad az egy évvel korábban mért 108 900-tól.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!