Olcsó forgóeszközhitel jön, de nem a régiek kiváltására


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Öt bank írta alá a kormányzattal azt a megállapodást, amely kedvezményes forgóeszközhitelhez juttathatja a kis- és középvállalkozásokat. Ezekkel azonban a korábbi kölcsönök nem válthatók ki.

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter tegnap 140 milliárd forintnyi újabb forrást ajánlott fel a kis- és középvállalkozásoknak egyelőre öt kereskedelmi bankon keresztül. A pénzügyi konstrukció a szaktárca vezetője szerint a hazai és az uniós források ötvözésével 11 százalékos kamattal biztosít mentőövet az életképes hazai társaságoknak. Egy cég legfeljebb kétszázmillió forint hitelt igényelhet, önerő nélkül, egy év plusz egy nap lejárattal, a kockázat nyolcvan százalékát átvállalja az állam, egy korábban meghirdetett kilencszázmilliárd forintos keret terhére. Ehhez a márciustól igénybe vehető konstrukcióhoz további három kereskedelmi bank csatlakozik a napokban.

A nagy kérdés azonban az, hogy mennyire tudnak élni a tőkeszegény, nyakig eladósodott hazai cégek ezzel a lehetőséggel. Szabó Levente, a legalább háromszázezer kisvállalkozás számláját kezelő Takarékbank ügyvezető igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott: százezres nagyságrendű is lehet az új lehetőséget igénybe vevő cégek száma. A bankvezető hangsúlyozta, még akkor is számíthatnak a cégek hitelre, ha tavalyi utolsó negyedévük veszteséges volt, de üzleti modelljük egyébként életképesnek bizonyul. A tegnapi tájékoztatón megjelent öt bank képviselői ugyanakkor leszögezték: nem támogatásról, hanem hitelről van szó, amelynek feltételein nem szándékoznak enyhíteni a korábbiakhoz képest.

Szalontay Mihály

Forrás: Magyar Hírlap Online


Kapcsolódó cikkek

2024. július 18.

Eljárást indított a GVH az ALDI Magyarországgal szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az ALDI Magyarország Bt.-vel szemben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt, a vállalkozás nem kellő gondossággal kialakított kommunikációjára hivatkozva – közölte a hatóság. Az ALDI jelezte, együttműködik a GVH-val, de leszögezte azt is, az üzletekben és az egyéb felületeken megjelenő állításai valósak, érthetőek, követhetőek, és a termékek jellege, illetve a csomagolás alapján is egyértelműek.

2024. július 18.

NGM: a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus motorja

Tovább erősödik a SZÉP-kártya népszerűsége, ezt mutatja, hogy 2024 első félévében több mint 230 milliárd forintra nőtt a feltöltések összértéke, amely így 12 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának eredményét – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).