Optimistábbak a kisvállalkozások Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

K&H kkv bizalmi index szerint a mikro-, valamint a kisvállalkozások várakozásai enyhe javulást mutatnak, míg a 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű középvállalkozások hangulata számottevően romlott, de még így is ők a legoptimistábbak.

Nem befolyásolta jelentősen a kkv szektor várakozásait novemberig a járvány második hulláma. A hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó kilátásait előrejelző K&H kkv bizalmi index negyedik negyedéves eredménye alapján ugyanis a cégek optimizmussal tekintenek a 2021-es évre, amit az index jelenlegi, 9 pontos értéke igazol. Az előző időszakhoz képest mért, 2 pontos növekedés hátterében az állhat, hogy javultak a vállalati hitelkamatokra, valamint az európai uniós forrásokra vonatkozó kilátások.

A november 11-én érvénybe lépett szigorító járványügyi intézkedések ismeretében végzett, negyedik negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás eredményei szerint optimizmussal tekintenek a hazai kis- és középvállalkozások az új esztendőre. A legfrissebb adatok alapján ugyanis, az előző időszakhoz képest 2 pontos növekedéssel, az index 9 ponton áll.

„Az augusztusi eredményekhez képest emelkedett az index értéke, ami azt mutatja, hogy óvatosan, de bizakodva tekintenek a 2021-es évre a hazai kkv-k. Ez annak köszönhető, hogy javultak a vállalati hitelkamatokra, valamint az európai uniós forrásokra vonatkozó várakozások. Úgy tűnik, a vállalkozások már megtanultak együtt élni a bizonytalansággal és amennyire lehet, alkalmazkodtak a változásokhoz. A december 18-án bejelentett újabb gazdaságvédelmi lépések várhatóan pozitív hatása pedig valószínűleg a jövő évtől mutatkozik majd meg” – foglalta össze Kökény Roland, a K&H kkv szegmens marketing vezetője.

A különböző méretű cégeket vizsgálva a mikro-, valamint a kisvállalkozások várakozásai enyhe javulást mutatnak, ugyanis az előző negyedévhez képest némileg növekedtek az idei évre vonatkozó kilátásaik (3 pont és 14 pont), nekik köszönhető a főindex enyhe javulása. Eközben a 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű középvállalkozások hangulata számottevően romlott: 13 pontos zuhanással 19 ponton áll, ám összességébe véve még így is ők tekinthetőek a legbizakodóbbnak. Az ágazatokat tekintve továbbra is a mezőgazdasági cégek a legderűlátóbbak, mivel várakozásaik jelentősen, 19 pontról 25 pontra emelkedtek. Az ipari, kereskedelmi, valamint a szolgáltatási szektor várakozásai ehhez képest csupán kismértékben javultak, ám mindegyik ágazat esetében pozitív várakozásokról beszélhetünk: az ipar jelenleg 11, a kereskedelem 10, a szolgáltatás szektor várakozásai pedig 6 ponton állnak – derül ki a K&H közleményéből.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.