Orbán gyorsuló növekedésre számít


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kiemelkedő GDP-adat a magyarok munkakedvének köszönhető – nyilatkozta a minisztereklnök.


Orbán Viktor miniszterelnök szerint a kiemelkedő második negyedéves GDP-adatok végső magyarázata, hogy a magyar emberek akarnak dolgozni. A kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában közölte: a növekedés nem egy egyszeri költségvetési akció vagy állami vagyonértékesítés, esetleg hitelfelvétel következménye, hanem egy „fennsík”, ahol ott tudunk maradni. Folyamatosan bővülő termelés, növekvő munkamennyiség és javuló munkaminőség van mögötte, ezért bíztató az adat – értékelte. A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági növekedés egyik motorja, a fogyasztás még nem is bontakozhatott ki, mert az emberek a jövedelmük egy részét arra fordítják, hogy a korábban felvett hiteleiket törlesszék, ezért a magyar gazdaságban még van tartalék.

Orbán Viktor elmondta: 2010-ben 1,8 millió dolgozó ember fizetett adót Magyarországon, jelenleg viszont a számuk 4,1 millió. Hozzátette: ezt még javítani kell, a munka alapú társadalomból még sokan kimaradnak, el kell érni, hogy 5 millióan dolgozhassanak az országban. Orbán Viktor szerint mivel Magyarország is egy válságövezethez tartozik, az államnak kiegészítő munkalehetőséget kell biztosítania, ha kell, több százezer munkahelyet kell létrehoznia.

(Forrás: MTI)

Adómozaik 2015

1. nap – 2014.11.24.

10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc
11.00-12.00 – Tao – Dr. Németh Nóra
12.00-13.00 – ebédszünet
13.00-14.00 – Számvitel – Tóth Mihály
14.00-15.30 – ÁFA – Sike Olga

2. nap – 2014.11.25.

10:00-11:30 – Tb, ellátások – Farkasné Gondos Krisztina
11.30-11.45  – szünet
11:45-13.15  – Járulékok – Széll Zoltánné
13:15-14:15 – ebédszünet
14.15-15.45 – SZJA – Dr. Andrási Jánosné

Helyszín: Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.