Osztalékot fizet az OTP


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az OTP Bank Nyrt. részvényenként 300 forint osztalékot fizet a 2022-es év után a bank pénteki budapesti közgyűlésének döntése alapján, az osztalék kifizetése június 5-én indul. A társaság 663 millió forint általános tartalékot képez, a tárgyévi eredményből 5,969 milliárd forint, az eredménytartalékból pedig 78,03 milliárd forint, összességében 84 milliárd forint osztalékot fizet ki a 2022-es eredmény után.

A közgyűlés elfogadta az OTP-csoport 2022. évi eredménybeszámolóját. A bankcsoport konszolidált adózás utáni eredménye – korrekciós tételek nélkül – 2022-ben 24 százalékkal, 347,1 milliárd forintra csökkent. Az adózott eredményt 245 milliárd forintnyi korrekciós tétel terhelte, ebből a bankadó és az extraprofit adó 91,4 milliárd forintot tett ki.

Csányi Sándor a csoport elnök-vezérigazgatója az ülést követő sajtótájékoztatón kiemelte: a tavalyi nem tartozott a pénzintézet legjobb évei közé, ugyanakkor az OTP tőkepozíciója stabil, tőkemegfelelési mutatók és a likviditási tartalékok is lényegesen meghaladták a szabályozói minimum elvárásokat.
Az európai és a magyar bankok szabályozása sokkal szigorúbb, mint az amerikaiaké – válaszolta arra a kérdésre, hogyan hathatnak a bankcsődök az OTP-re. Hozzátette: Magyarországon a teljes betétállomány 50 százaléka Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított védelmet élvez, a lakosságinak pedig 88 százaléka.
A bankadóról elmondta: a kivezetésének ideje még nem ismert, arra hatással lesz a költségvetés helyzete.

Csányi Sándor az ülésen megjegyezte, abban bíznak, hogy az ígéreteknek megfelelően az extra bankadó 2024. január elején megszűnik. Az extra terhek tartós fennmaradása nagyon káros lenne a csoport nemzetközi versenyképességére is. A hitelezési aktivitás az év második felében erősödhet – vélekedett.

Csányi Péter vezérigazgató-helyettes az informatikai és a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos fejlesztésekről szóló kérdésre közölte: átfogó program indult a magyar állam és az OTP Bank együttműködésével, a projekt keretében tavaly átadták a szuperszámítógép hardverének első, önállóan működő egységét.

A mesterséges intelligencián alapuló öntanuló magyar nyelvi modell kutatása és fejlesztése elkezdődött, a megfelelő pontosságú alap magyar nyelvi modell megvalósítása jól halad. Következő egy-másfél évben az ügyfelek számára is érzékelhető szolgáltatásokat vezethetnek be az ügyfélszolgálatokon, vagy akár hitelbírálati folyamatokba – tette hozzá.

Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 11 580 forint, a legalacsonyabb 7738 forint volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. december 12.

Az OTP Bank megvásárolja az üzbég Ipoteka Bankot

Az OTP Bank megvásárolja az üzbég Ipoteka Bankot, az erről szóló szerződést hétfőn írta alá Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Wolf László vezérigazgató-helyettes, míg az Üzbég Köztársaság Pénzügyminisztériuma képviseletében Timur Ishmetov pénzügyminiszter, illetve az Üzbég Köztársaság nevében Jamshid Khodjaev miniszterelnök-helyettes, befektetési és külkereskedelmi miniszter Taskentben.
2023. február 6.

Az OTP csoport lezárta a szlovén Nova KBM bank megvásárlását

Az OTP csoport lezárta történetének eddigi legjelentősebb akvizícióját, a szlovén Nova KBM bank megvásárlását, amely korábban az Apollo Alapok, valamint az EBRD tulajdonában volt – jelentette be a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.