Pangásra számítanak a hazai cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hazai vállalkozók elhúzódó stagnálásra számítanak, s az ehhez való alkalmazkodás, a kivárás, a túlélésre berendezkedés jelei olvashatók ki a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tavaszi felméréséből.


Az MFB-Indikátor változatlanul 50 pont alatti értéke jelzi, hogy a vállalatok mind a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét, mind a jövőbeni tendenciákat inkább kedvezőtlennek ítélik meg – olvasható a felmérés eredményeit ismertető közleményben. Az indikátor értéke a 2012 tavaszi felméréskor 45,1 pontra csökkent a 2011 őszi 45,4 pontról.

A felmérés eredményei egybecsengenek a statisztikai adatokkal: az elmúlt félévben elsősorban a vállalatok működési feltételei, a makrogazdasági környezet romlott, és a külső piacok húzóereje gyengült. A gazdasági szereplők várakozásai alapján a visszaesés a második negyedévben is folytatódik – áll a közleményben.

A felmérésben szereplő vállalatok a 2011 tavaszinál és őszinél is lassabb, 0,9 százalékos GDP növekedéssel és magasabb, 6,1 százalékos inflációval számolnak a következő 12 hónapban.

Az indikátor részindexei közül a beruházásé kismértékben javult ugyan a 2011 őszi felméréshez képest, azonban a 47,5 pontos érték egyelőre nem utal a beruházási aktivitás felpörgésére, inkább a kivárás jellemző a vállalatokra. A visszafogott fejlesztési aktivitás egyik fő indoka, hogy az MFB-Indikátor felmérés eddigi történetében még soha nem volt ilyen magas a kapacitásfelesleggel küzdő cégek aránya.

A finanszírozás index 49,8 pontos értéke szintén konszolidálódást mutat a fél évvel ezelőtt mért zuhanást követően, azonban a mérsékelten emelkedő forráskereslet, s a hitelfelvételi feltételek valamelyest javuló megítélése mellett a hazai vállalati szektor egyre markánsabb kettészakadása figyelhető meg: kezd kialakulni egy hitel nélküli működésre berendezkedő vállalati kör, miközben egy másik jelentős csoport egyre kilátástalanabb finanszírozási helyzetbe sodródik.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.