Parragh kosarat kapott


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem tetszik a budapesti kamarának a kötelező kamarai tagságra vonatkozó javaslat.


Csütörtöki, 55. közgyűlésén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) úgy határozott, hogy jelenlegi formájában nem támogatja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökségének kötelező tagságra vonatkozó javaslatát – derül ki a BKIK az Adó Online-hoz eljuttatott közleményéből.

A közgyűlés álláspontja szerint a kötelező kamarai tagság bevezetését csak oly módon szabad megtenni, ha az a vállalkozások számára többletköltséggel nem, de többletjogosítványokkal jár.

A BKIK küldöttei nem támogatták a kamarai működés centralizálására irányuló elképzeléseket; a fővárosi kamara úgy véli, meg kell hagyni a területi kamarák önállóságát és a kamarai rendszer alulról szerveződését.

Nem fizet a vevője? 2014. 06. 12.:  IX. Magyar Követeléskezelés Konferencia
  • Mit tehetünk akkor, ha minden elővigyázatosságunk és tájékozottságunk ellenére olyan céggel kötünk üzletet, aki az általunk elvégzett munkát, vagy leszállított terméket nem hajlandó kifizetni?  
  • Mennyire használható a már többször, legutóbb április 1-én módosított csődtörvény, és milyen az ítélkezési gyakorlat?
  • Honnan kaphatunk hiteles adatokat a szerződött partnereinkről, és melyek azok a cégek, amiket érdemes elkerülnünk?
  • Milyen gyakorlati tapasztalatokat, tanácsokat kaphatunk olyan cégek vezetőitől, akik már több alkalommal is sikerrel kezelték kintlévőségeiket?

A fenti kérdésekre is választ kaphat 2014. június 12-én, ha eljön a Napi.hu által szervezett szakmai konferenciára.

Helyszín: Radisson Blu Béke Hotel, 1067 Budapest, Teréz Krt. 43.

Bővebb információk az előadásokról az előadókról, valamint jelentkezés itt

A BKIK küldöttei számára elfogadhatatlan az a terv is, amely egyfajta kvótarendszer bevezetésével a nagyvállalatokat, multinacionális cégeket hozná kedvezőbb helyzetbe a kamarákon belül. Ennek értelmében a küldöttek ragaszkodnak az „egy tag, egy szavazat” elv korlátok nélküli fenntartásához.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.