PSD2: zökkenőkkel indul a nyílt bankolás

Szerző: Adó Online
Dátum: 2020. január 27.
Címkék: , ,
Rovat:
Az európai pénzintézetek túlnyomó többsége (81%-a) lehetőségként tekint az Európai Unióban szeptember 14-én érvénybe lépett második pénzforgalmi irányelvre (PSD2). A bankok többsége azonban még továbbra is vonakodik aktívan kihasználni az új lehetőségeket: eddig mindössze kb. egyharmaduk (35%) döntött úgy, hogy külső (harmadik fél) szolgáltatói szerepkört vesz fel. Ezek a fő megállapításai a Roland Berger „Alkalmazkodás vagy pusztulás? Miért nem sikerült a PSD2 irányelvnek eddig beteljesítenie a nyílt bankoldás ígéreteit?” (Adapt or die? Why PSD2 has so far failed to unlock the potential of Open Banking) című tanulmányának. A kiadvány 12 európai piac több, mint 40 vezető bankjának, külső szolgáltatójának és technológiai nagyvállalatának képviselőinek bevonásával készült.

Az erősebb fogyasztóvédelem és a biztonságosabb fizetés mellett a PSD2 a bankok számára is élénkebb versenyt teremt, hiszen mostantól kötelesek harmadik félnek hozzáférést biztosítani a saját ügyféladataikhoz. Másrészt a PSD2 új stratégiai lehetőségeket kínál az EU egészére kiterjedő nyílt bankolás megvalósítása felé vezető úton. Lehetővé teszi a bankok számára, hogy még több külső adattal egészítsék ki már eddig is rendkívül gazdag ügyfélinformációs adatbázisukat. Ebből eredően a bankok közel háromnegyede (72%) szolgáltatásportfóliója fejlesztésére és ügyfélköre bővítésére készül a PSD2-vel. Többségük azonban még nem érte el ezt a fázist, és egyelőre a hatósági minimumkövetelmények teljesítésére összpontosít.

Új versenytársak erős pénzügyi háttérrel

Nyilvánvaló, hogy a bankok a rendkívül bonyolult piaci környezet miatt vonakodnak kiaknázni a PSD2 lehetőségeit. Kihívást jelent az alacsony kamatszint, a szigorodó előírások és az elavult IT-infrastruktúra, hogy csak néhányat említsünk. A pénzintézetek azonban nem engedhetik meg maguknak, hogy figyelmen kívül hagyják az irányelv kínálta lehetőségeket, mivel az így keletkező űrt nagy valószínűséggel új, erős pénzügyi vagy technológiai hátterű versenytársak töltenék be. A megkérdezettek 54%-a gondolja, hogy ügyfeleik bizalma hatásosan védi őket más piaci szereplők ellen, ami egyben versenyelőnyt biztosít számukra. Annak is tudatában vannak, hogy új, az üzleti modelljeiket fenyegető szereplők lépnek piacra: mindenekelőtt a nagy technológiai csoportok (71%), köztük a Google, az Amazon, a Facebook és az Apple. A pénzügytechnológiai (fintech) vállalatokra velük szemben inkább partnerként, mintsem versenytársként tekintenek a hagyományos pénzügyi szolgáltatók.

„A PSD2 új lehetőségeket teremt a bankok számára. Ám még mindig széles a szakadék az ambíció és a realitás között” – fogalmazott Schannen Frigyes, a Roland Berger partnere.

A PSD2 nagy lépés a nyílt bankolás megvalósítása felé

A PSD2 belépést jelent a nyílt bankolás világába, ahol a hagyományos pénzügyi szolgáltatók hozzáférést nyújtanak más vállalatoknak az adatokhoz, és együttműködnek velük – minden esetben azzal a céllal, hogy jobb termékekkel és szolgáltatásokkal lássák el az ügyfeleket. A vizsgálat résztvevőinek 80%-a kiemelt felsővezetői prioritásnak tartja a nyílt bankolást vállalatánál. E forgatókönyv megvalósulásának a hatása a bank üzleti modelljétől függően más és más lehet. A speciális területekre szakosodott, kisebb pénzintézetek számára például új lehetőségeket nyit meg. Ezek a szereplők sokkal szélesebb körnek tudják kínálni a termékeiket, és ezáltal nagyobb bevételt érhetnek el.

A nyílt bankolás gyökeresen átalakítja a pénzügyi szektor értékláncát, és ehhez minden szereplőnek alkalmazkodnia kell, először is világosan meg kell határoznia saját stratégiai pozícióját. A jövőben egyetlen pénzintézet sem fogja tudni egyedül biztosítani az összes nagy mértékben szélesedő szolgáltatást. Az európai bankoknak még mindig van esélyük megragadni ezeket a lehetőségeket. A PSD2 megszabta a kereteket, most a bankokon a sor, hogy tartalommal töltsék meg őket.

A PSD2-ről

A második pénzforgalmi irányelv (PSD2) az Európai Unió egészében érvényes, a fizetési szolgálatásokat és a fizetési szolgáltatókat szabályozó irányelv. A PSD2 három alapkomponense: a 2018 januárja óta érvényben lévő szigorúbb fogyasztóvédelem; az ún. „erős ügyfélazonosítással” megvalósított biztonságosabb fizetés; valamint a piaci verseny és innováció. A PSD2 fontos eleme, hogy a bankszektoron belüli verseny és innováció ösztönzése érdekében a bankoknak meg kell nyitniuk az interfészeket a külső szolgáltatók előtt.


Kapcsolódó cikkek:


Nem aggódnak a bankvezérek
2020. szeptember 24.

Nem tartanak a törlesztési moratórium után a nem teljesítő hitelek (NPL) megugrásától a bankvezérek; az 58. Közgazdász-vándorgyűlés kerekasztal beszélgetésén felszólalók  szerint az NPL-ráta visszafogott marad.

Mély gödörbe zuhant a szállodaipar
2020. szeptember 24.

A budapesti szállodák többségénél az idén a bevételkiesés 2019-hez képest 70 százalék fölötti, míg vidéken 20-40 százalékos lehet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által készíttetettt reprezentatív kutatás szerint.