PwC: 2020 a lassulás éve lesz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2020 a világgazdaság lassulásának éve lesz a PwC szerint, miközben a kereskedelmi feszültségek továbbra is kihívást jelentenek majd a globális ellátási láncok és a világgazdaság további integrációja számára – olvasható a cég Adó Onlinehoz eljuttatott közleményében.

A PwC előrejelzése szerint a globális gazdasági növekedés 2020-ban várhatóan körülbelül 3,4%-kal fog növekedni a vásárlóerő-paritás tekintetében, szemben az elmúlt húsz év 3,8%-os éves átlagával.

Várhatóan a szolgáltatások a globális kereskedelemben továbbra is jól teljesítenek, és a szolgáltatásexport globális értéke 2020-ban eléri a rekordnak számító 7 ezer milliárd dollárt. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság valószínűleg továbbra is a szolgáltatások vezető exportőre lesz, bár Kína az év során várhatóan megelőzi a negyedik helyen szereplő Franciaországot.

Bizonytalan kilátások a globális kereskedelemben

Általánosságban elmondható, hogy 2020-ban a globális gazdasági növekedés szerény ütemben folytatódik, mivel a főbb gazdaságok növekedését az alkalmazkodó pénzügyi feltételek, valamint a nettó export és a beruházások helyett egyre inkább a háztartások fogyasztása élénkíti.

„A globalizáció az 1970-es évek óta a világgazdaság meghatározó jellemzője. Az árukereskedelem globális növekedése azonban drámaian lelassult, sőt 2019-ben visszájára fordult. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési mechanizmusának decemberi megbénításával a globális kereskedelem területén a jövőben még több kihívásra kell számítanunk. Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, hogy az integráció és a kereskedelmi forgalom továbbra is növekszik, csak lassabb ütemben. Tekintettel az árukereskedelem és a gazdasági növekedés közötti kapcsolatra, 2020-ban is a világgazdaság átlagosnál alacsonyabb növekedése várható” – mondta Polacsek Csaba, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának cégtársa.

Több munkahely

A PwC várakozásai szerint a G7 országok körülbelül 2 millió új munkahelyet hoznak létre, amelyen belül öt új munkahelyből négy az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Japánban jön létre. Miközben a G7-ek munkaerő-tartalékai lassan elapadnak, a keresetek tovább emelkednek. A termelékenység növelése nélkül azonban a vállalatok haszonkulcsának szűkülése várható.

Hasonlóképpen a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) azt várja, hogy a hét legnagyobb feltörekvő gazdaság – az E7-ek – mintegy nettó 8 millió munkahelyet teremt. Az ILO G7-ekre vonatkozó foglalkoztatási előrejelzései azt mutatják, hogy a férfiak és a nők egyenlő mértékben vesznek majd részt a foglalkoztatásban. Az E7 országokon belül azonban az ILO előrejelzései szerint az újonnan létrehozott munkahelyek nemek közötti megoszlása kevésbé lesz egyenletes.

India várhatóan előre lép a globális gazdasági rangsorban

Az IMF legutóbbi becslései szerint 2019 volt az az év, amikor India az Egyesült Királyságot és Franciaországot megelőzve a világ ötödik legnagyobb gazdasága lett. India előretörése folyamatos, és ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, 2025-re Németországot és 2030-ra Japánt is megelőzheti, amivel Kína és az USA mögött a világ harmadik legnagyobb gazdaságává válhat. Franciaország és az Egyesült Királyság a rangsor hatodik helyéért küzd, relatív pozíciójuk pedig a font euróval szembeni árfolyamától függ, amely 2020-ban ingadozó maradhat.

A kőolaj marad a legnépszerűbb energiaforrás

A globális megújulóenergia- és atomenergia-fogyasztás a világ energiafogyasztásának több mint 20%-át teszi ki, ami a valaha mért legmagasabb érték. A megújuló energia térhódítása azt tükrözi, hogy a vállalkozások, a háztartások és a kormányok hogyan alkalmazkodnak és változtatnak hozzáállásukon.

„A megújuló energia legnagyobb fogyasztója várhatóan Kína lesz, majd szorosan utána Európa következik. A világgazdaság számára azonban várhatóan 2020-ban is a kőolaj lesz a legnépszerűbb energiaforrás, amelyet a szén és a földgáz követ. A világ legnagyobb olajfogyasztója 2020-ban az Egyesült Államok és Kína marad” – mondta Osztovits Ádám, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának vezetője, illetve a közép- és kelet-európai régió Strategy & Transformation területért felelős cégtársa.

A világ népessége a valaha volt legnagyobb, de egyben a legöregebb is

A világ népessége 2020-ban várhatóan eléri a 7,7 milliárd főt, ami körülbelül 10%-os növekedést jelent az elmúlt évtizedhez képest. Kína, India és Afrika szubszaharai térsége várhatóan a világ éves népességnövekedésének mintegy felét teszi ki. Ugyanakkor a 60 év felettiek száma világszerte várhatóan meghaladja az egymilliárd főt. Kínának várhatóan több 65 év feletti lakója lesz, mint a hat másik legnagyobb feltörekvő gazdaságnak együttvéve.



Kapcsolódó cikkek

2021. október 27.

PwC: a cégvezetők 60 százaléka számít a kiberbűnözés növekedésére 2022-ben

A vállalatok többsége nem tud mit kezdeni a harmadik felekhez kapcsolódó kiberkockázatokkal, amit az alvállalkozói, illetve beszállítói láncok összetettsége is nehezít. A cégvezetők 60 százaléka számít a kiberbűnözés növekedésére 2022-ben; a szoftverbeszállítói láncon belül az adatbiztonság megsértését, valamint a felhőszolgáltatásaikat érintő támadások számának megugrását prognosztizálják – derül ki a PwC felméréséből. 

2021. október 27.

Fontos változások a társasági jogban

A Ptk. jogi személyekről szóló könyvének módosítása érdekében számos új szabályt fogadott el a Parlament a 2021. évi XCV. törvénnyel. Bár ezeknek kisebb részét már 2021. júliustól is alkalmazni kell, a legtöbb új rendelkezés 2022. január 1-jén lép hatályba. A módosításokat bevezető törvényhez fűzött általános indokolás szerint e változások célja a társasági jog koherenciájának, stabilitásának és versenyképességének erősítése. A jelen cikkben a terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé valamennyi módosítás bemutatását, így azokat igyekszem röviden ismertetni, amelyeket a vállalkozóknak és a munkájukat támogató pénzügyi ágazati szakembereknek, így könyvelőknek és könyvvizsgálóknak is feltétlenül ismerniük kell.

2021. október 26.

K&H: kitart az optimizmus a vállalkozásoknál

A következő egy évben szinte az összes kkv pénzügyi eredményei javulását várja, azonban egyre többen számítanak a közterhek és a vállalati hitelkamatok emelkedésére.