Ragaszkodnak a taxis szervezetek a díjemeléshez
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A taxisok ismételten a tarfiaemelésre tettek javaslatot a fővárossal folytatott szerdai egyezetésen, amelyen rögzítették, hogy a későbbiekben a taxisok költségcsökkentését célzó javaslatot dolgoznak ki – közölte Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes.
A fővárosi taxirendelet módosításáról széleskörű egyeztetés zajlott le a taxisokkal, amelynek keretében – az Európai Taxis Egyesület kivételével és a Budapest Taxi részbeni egyetértésével – a taxisok és a fuvarszervezők, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) képviselői egybehangzóan, ismételten tarfiaemelésre tettek javaslatot – olvasható a közleményben.
Szeneczey Balázs közölte azt is, hogy a taxikon elhelyezhető reklámok engedélyezése ügyében a főváros álláspontja alapvetően változatlan, azaz a jelenlegi egységes, letisztult megjelenést értéknek tekinti, és nem kíván változtatni rajta.
A Budapesti Airport (BA) Zrt. magánterületén működő taxidroszt státuszának megváltoztatására a fővárosnak nincs hatásköre, annak a használata tőlük független, pályázati úton elnyert vagyon értékű jog – írta a főpolgármester-helyettes. Hozzátette: hogy a repülőteret más taxisok milyen feltételekkel használhatják, azt a BKK, a Budapest Közút és a BA Zrt. közötti háromoldalú megállapodás tartalmazza. A megállapodás módosításának lehetőségét, ha lesz erre vonatkozó egységes javaslat, természetesen megvizsgálják – írta.
[htmlbox felteteles_adomegallapitas]
Szeneczey Balázs a közleményében megismételte: a fővárosnak nem célja a tarifaemelés, de nem fogja meggátolni, ha a taxisok egyértelmű többsége egyetért a módjával, a mértékével, és azt a BKIK-val közösen kezdeményezik.
(MTI)