Rekordbővülést ért el a lízingpiac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új finanszírozások összege elérte a 329 milliárd forintot, ami sokéves csúcsnak számít, és 18 százalékos növekedést jelent éves szinten – közölte a Magyar Lízingszövetség.

A Magyar Lízingszövetség szerint a bővülés elsősorban a továbbra is nagyon jól szereplő járműfinanszírozásnak köszönhető, de növekedés volt a termelőeszközöknél is.  A lízingcégek az idén közel 20 százalékos növekedéssel számolnak.

A lízingvállalatok teljes portfóliója továbbra is stabil, a félév végén 1300 milliárd forintot tett ki.    Növekedést mutat a kiskereskedelmi autófinanszírozási portfólió mellett a haszongépjárművekhez és az egyéb gépekhez kötődő kitettség is.

Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke a közleményben elmondta: a gazdasági környezet kedvező, a GDP várhatóan jelentősen bővül és a vállalkozások beruházási kedve javult. Ugyanakkor a kamatemelési várakozások fokozódtak, a forintalapú konstrukciók kamata az utóbbi hónapokban nőtt, főként az agrárfinanszírozásban.

Közölték: a járműpiac növekedése nagyban hozzájárul a lízingpiaci fejlődéshez. A személy- és kisteherautóknál a finanszírozott összeg kiemelkedő mértékben, 40 százalékkal közel 119 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben. Ezen belül a magánszemélyek újautó-beszerzéseit 17,2 milliárd forint értékben finanszírozták a lízingcégek, ami szintén 40 százalékos emelkedés. A flottaszegmensben a finanszírozott összeg 12 százalékkal közel 40 milliárd forintra nőtt.

A gépeket és berendezéseket, valamint haszonjárműveket magában foglaló eszközfinanszírozásban a finanszírozott összeg 168,6 milliárd forintra rúgott az év első hat hónapjában, ez 7 százalékos éves bővülést jelent.

A mezőgazdaságigép-finanszírozásban a kihelyezett összeg 2018 első felében 39,3 milliárd forint volt, ez közel 12 százalékkal haladja meg az egyébként magas bázist.

A magyarországi építőipari boommal összhangban az építőipari gépeknél 33 százalékkal 11,1 milliárd forintra nőtt a lízingcégek által kihelyezett összeg. Az állami infrastrukturális beruházásoknak és a lakásépítés talpra állásának köszönhetően az építőiparigép-lízingnél az év hátralévő részében további bővülésre lehet számítani – olvasható a Lízingszövetség közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.