Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Rekordközeli eredménnyel zárult a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtő akciója a hétvégén: az országszerte 153 településen, 356 áruházban zajló eseményen 342 ezer kilogramm tartós élelmiszer gyűlt össze a felajánlásoknak köszönhetően.
A tavalyi visszaesés után 42 százalékkal több felajánlás érkezett idén, így sikerült megközelíteni a 2021-ben elért 348 ezer kilogrammos rekordot – közölte az egyesület hétfőn.
Azt írták, a gyarapodásban az is közrejátszott, hogy idén a tavalyinál harminccal több áruházban fogadták az adományokat, és hogy a hagyományosan nagy mennyiségben érkező liszt és cukor felajánlását idén nem nehezítette mennyiségi korlát. A növekedés legfontosabb oka mégis egyértelműen a lakosság fokozódó adakozási kedve volt, közülük is a fiatalok és a nyugdíjas korosztály bizonyult leginkább szolidárisnak – tették hozzá.
Az adományokból az élelmiszerbank 6500 önkéntes segítségével 68 ezer élelmiszercsomagot állít össze és juttat el a nélkülözőkhöz – hangsúlyozzák a közleményben.
A legtöbb felajánlás idén is Budapesten és Pest vármegyében érkezett, ugyanis ebben a térségben található a legtöbb áruház. A rangsorban utánuk Komárom-Esztergom, Vas, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék következnek.
Az átadott termékek között a liszt volt a legnépszerűbb 20 százalékkal, de cukorból, tésztából, étolajból és rizsből is többtízezer kilogramm érkezett. Eközben csökkent a tartós tej, a konzervek és a bébiételek mennyisége – áll a közleményben.
Azt írták, a támogatók biztosak lehetnek benne, hogy adományaikkal a helyben élőket segítik. Az összegyűjtött élelmiszereket ugyanis az élelmiszerbank az egyes áruházak környéken működő karitatív szervezetek közreműködésével juttatja el a nélkülözőkhöz az ünnepeket megelőző időszakban, illetve a leghidegebb januári hetekben.
Főként idős emberek, nagycsaládosok, családsegítő szolgálatok és gyermekotthonok ellátottjai, fogyatékkal élő emberek, hajléktalanok és az ország legelmaradottabb településein lakók részesülnek majd a 3-5 kilogrammos csomagokból – olvasható a közleményben.
A tájékoztató szerint az adománygyűjtés online felületeken is tovább folytatódik. A Tesco Otthonról szolgáltatása egészen november 30-ig lehetőséget kínál a jótékonykodásra. Honlapjukon 1000 és 5000 forint közötti adománycsomagokat lehet vásárolni a nélkülöző családok részére.
A Tesco emellett áruházaiban a hétvégén összegyűjtött élelmiszerek értékének 20 százalékát ajánlja fel pénzadomány formájában, amivel az élelmiszerbank egész éves élelmiszermentő munkájához is hozzájárul – teszik hozzá.
A hétvégi akcióból összeállított 68 ezer élelmiszercsomag mellett az egyesület az év utolsó két hónapjában 500 ezer adománycsomagot szeretne rászorulókhoz juttatni, amit elsősorban a kereskedőktől mentett, lejáratközeli és csomagolási hibás termékek összegyűjtésével tudnak biztosítani.
A napi szintű élelmiszermentéshez is várják önkéntesek jelentkezését, valamint magánszemélyek és vállalatok támogatását – áll a közleményben.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!