Rekordoptimizmus az ingatlanpiacon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Immár a válság előtti szintnél is bizakodóbb a hangulat a hazai ingatlanpiacon, a fővárosi és az országos index is csúcsra ért. Különösen a lakáspiac hasít. Az InfoTandem infografikája.

Az ingatlanpiac egészét illetően még sohasem voltak ennyire derűlátók a piaci szereplők, mint a GKI Gazdaságkutató Zrt. legutóbbi, 2018 júliusában végzett felmérésekor. A cég 2006 óta szondázza negyedévente a hazai ingatlanfrontot, külön indexet számítva Budapestre és agglomerációjára, illetve egész Magyarországra. A jelen megkérdezés alapján – 110 ingatlanokkal foglalkozó cég (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók, üzemeltetők), 1122 további vállalat, valamint egy 1000 fős reprezentatív lakossági minta válaszai alapján – mindkét indikátor historikus csúcsra emelkedett. A fővárosi mutató 5,4 pontig, az országos 3,6 pontig kúszott fel. Mindkét eredmény betetőzése annak az évek óta tartó emelkedő trendnek, amely 2010–2012 környékén indult, egészen mélyről, a mínusz 30 pontos szint környékéről.

A fenti két átfogó index oly módon ad összefoglaló képet az ingatlankilátásokról, hogy egyetlen számba sűríti a különböző részpiacok – a lakások, az irodák, az üzlethelyiségek és a raktárak – következő egy évére vonatkozó várakozásait.

Az egyes területek közül különösen a lakáspiacon erős most az optimizmus. Az országos helyzetet tükröző részindex áprilishoz képest több mint 11 pontot emelkedett, s 14,6 ponttal ért csúcsra. A lakáspiaci szereplők immár derűlátóbbak, mint voltak a válság előtt. A lakossági várakozások is rendkívüli mértékben felpörögtek. Negyedével nőtt azok aránya, akik úgy nyilatkoztak, hogy a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési ügyletet. Azoknál pedig, akiknél ez nem biztos ugyan, de igen valószínű, 43 százalékos volt az ugrás. Ennyire bizakodó legutóbb tíz évvel ezelőtt volt a lakosság. Egyúttal a lakások felújításra és korszerűsítésre irányuló tervek is érdemben élénkültek.

A masszív kereslet az árkilátásokon is meglátszik. Az új építésű lakásoknál a következő egy évben 3–6 százalékos drágulás valószínű, a használtaknál Budapesten 4,5 százalék körüli, a vidéki régiókban 4 százalékos lehet az emelkedés. A fővárosi kilátásokat részletesen vizsgálva, a következő 12 hónapban legnagyobb mértékben (7 százalékkal), a budai zöldövezet társasházi lakásainál nőhetnek az árak, de a pesti belváros hasonló lakásainál is 6 százalékos drágulás jöhet. A panellakások közül főként a dél-pestiek értékelődhetnek fel (4,5 százalékkal); míg a családi házaknál Pesten és Budán is 4 százalék körüli áremelkedés valószínűsíthető.

Az irodák kihasználtsága Budapesten és környékén immár 90 százalék fölötti, a fővárosi irodapiaci index 5 ponttal ment feljebb, míg az ország egészére vonatkozó mutató 2 ponttal csökkent. Hasonló irányú és mértékű mozgás volt megfigyelhető a raktárpiac mutatóinál is. Az üzlethelyiség-piaci index viszont mindkét viszonylatban romló kilátásokat tükröz, az egy évvel ezelőtti helyzetet is alulmúlja valamelyest. Kifejezett pesszimizmus jellemzi viszont az építési telkek szegmensét, miután az új lakások kedvezményes áfa-kulcsának megszűnése alaposan lelohasztotta a kilátásokat. Negyedéves alapon az országos telekpiaci index 10, a budapesti 20 ponttal zuhant.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.