Ipari importvámok: engedményt tenne az EU


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió (EU) kész akár nullára csökkenteni valamennyi ipari termékre, köztük a gépjárművekre vonatkozó importvámokat, amennyiben az Egyesült Államok is hasonló vámcsökkentést vezet be – jelentette ki Cecilia Malmström kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos.

Az Európai Parlament kereskedelmi szakbizottságának meghallgatásán Malström kijelentette, az importvámok csökkentésének kölcsönösnek kell lennie.

„Ha ez megtörténne, az a gazdaság szempontjából jó lenne nekünk és jó lenne nekik is” – fogalmazott.

A biztos aláhúzta, ha az Egyesült Államok úgy döntött, hogy bármikor új vámokat ír elő az unió számára, akkor az EU „azonnal megszakíthatja a tárgyalásokat”, és annak megfelelően válaszintézkedéseket hozhat. Az EU nem veszi elő újra az Egyesült Államokkal korábban megkezdett szabadkereskedelmi tárgyalásokat (TTIP), helyette egy sokkal korlátozottabb megállapodásra, csak az árukra vonatkozó vámtarifák ügyére összpontosít – közölte.

Véleménye szerint megegyezés esetén a tárgyaló felek megtalálhatják annak módját is, hogy megkönnyítsék az Egyesült Államok számára, hogy cseppfolyósított földgázt exportáljon Európába. Ezt azonban eseti alapon kell tárgyalni a tagállamok között – jegyezte meg.

„Arra törekszünk, hogy véglegesítsünk egy széleskörű megállapodást az Európai Bizottság 2019 őszén befejeződő megbízatása alatt. Erre minden esély megvan” – tette hozzá.

Malström elmondása szerint az Európai Unió osztja a kínai ipari támogatások okán megfogalmazott amerikai aggályokat, „a megközelítés azonban téves”. Az unió nem ért egyet azokkal a módszerekkel, amelyek súlyos vámtarifákkal sújtják Kínát. Továbbá nem osztja azt a nézetet sem, hogy „a kereskedelmi háború jó és könnyű volna megnyerni” – mondta a biztos.

Az EU és az Egyesült Államok előzetes tárgyalásokat folytat egy lehetséges kereskedelmi megállapodás részleteiről. A felek által a múlt héten tartott egyeztetés során Amerika elutasította azt az uniós felvetést, amely az autóipart érintő kérdéseket is bevonta volna a tárgyalásokba.

Donald Trump amerikai elnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke július végén, washingtoni tárgyalásuk során abban állapodtak meg, hogy egyelőre egyik fél sem léptet érvénybe újabb vámokat, mindkét fél törekedni fog arra, hogy az ipari termékeket sújtó vámokat nullára csökkentse, erősíti az együttműködést az energia területén, valamint Európa több cseppfolyósított földgázt és szóját vásárol az Egyesült Államoktól.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.