Rengetegen megúszták a pótdíjat az utakon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly 1,3 milliárd forint megtakarítást eredményeztek a pótdíjfizetési könnyítések – jelentette az útdíjfizetési szolgáltató.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) adatai szerint minimum 1,3 milliárd forint megtakarítást eredményeztek a tavaly év elején bevezetett pótdíjfizetési könnyítések, ennek legnagyobb része a közlekedők zsebében maradt, de a szolgáltató is tudott spórolni.

26 ezren éltek a könnyítésekkel

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendelete lehetővé tette, hogy jogosulatlan úthasználat esetén az érintett jármű üzembentartója egy éves országos e-matrica megvásárlásával rendezze a jogosulatlan úthasználat időpontja és a matrica megvétele között keletkezett, akár az összes tárgyéven belüli pótdíjas esetét. Ennek kérelmezésére a pótdíjfizetési felszólítás kézbesítésétől számítva 75 nap áll rendelkezésre.

A másik lehetőség a pótdíjamnesztia: a jogosulatlan úthasználatok halmozódása esetén az üzembentartó a kérelme benyújtásától számítva 180 napra visszamenőleg kérheti, hogy kedvezményes pótdíjat fizethessen. Ennek összege hat darab alap pótdíj összegének felel meg.

pótdíj

Szintén a tavalyi év elejétől változtak a pótdíjmaximalizálás szabályai is, ezt a könnyítést 2021-től a korábbi három helyett már két pótdíjas esethez kapcsolódóan is lehet kérni.

A pótdíjfizetési könnyítési lehetőségek valamelyikével 2021-ben csaknem 26 ezer ügyfél élt – közölte a NÚSZ.

A NÚSZ is megtakarított 50 milliót

Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató vezérigazgatója a közleményben kifejtette, hogy a legnépszerűbb az utólagos éves országos autópályamatrica-vásárlás volt. Az esetek legnagyobb részében ezt választották az érvényes e-matrica nélkül utazók, akik mintegy 56 ezer pótdíjas esetet rendeztek ezzel a megoldással, és így mintegy 866 millió forint összegű pótdíj fizetése alól mentesültek.

Pótdíjmaximalizálást több mint 42 ezer pótdíjas esethez kapcsolódóan kértek az ügyfelek, akiknek így minimum 352 millió forintnyi összegű pótdíjat nem kellett befizetniük.

A pótdíjamnesztia lehetőségével 789 alkalommal éltek a közlekedők, nagyjából fele részben cégek, fele részben magánszemélyek. A kedvezménynek köszönhetően az érintetteknek összesen 30 millió forintnyi pótdíjat nem kellett kifizetniük.

Bartal Tamás jelezte azt is, hogy a pótdíjfizetési könnyítések eredményeképpen a NÚSZ Zrt. is megtakarított mintegy 50 millió forintot, ami a pótdíjfizetési felszólítások postázásának költsége lett volna.

A vezérigazgató hangsúlyozta: az államnak, illetve a NÚSZ Zrt.-nek nem a büntetés a célja, hanem a jogkövető magatartás erősítése, elősegítése.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.