Sorra tűnnek el a cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ellentétes irányba mozog a magyar cégtörlési és cégalapítási index. A havi tendenciák vizsgálata alapján 2014-ben a havi cégtörlési index (cégszámhoz viszonyított törölt cégek száma) nőtt az elmúlt hónapokban, a havi cégalapítási index (cégszámhoz viszonyított új cégek száma) azonban csökkent. Októberben 10 ezer működő társas vállalkozásra 38 új cég jutott, míg a cégtörlések terén 10 ezer vállalkozásra 67 cégbezárással kellett számolni, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő jelentésében.


Magyarországon – 2013 közepén – hosszú évek után megállt a vállalkozások számának növekedése, így ma már egy csökkenő cégvilágról beszélhetünk. Jól mutatja ezt a tendenciát a cégtörlési és cégalapítási index alakulása is, mivel a havi cégalapítási index csupán az év elején haladta meg a törlési index értékét. Októberben 0,73 % volt a 3 havi mozgóátlaggal kiigazított havi cégtörlési index értéke. A cégalapítási index az elmúlt hónapban 0,38 % volt; éves minimumon eddig szeptemberben volt 0,35 %-os értékével. Februárban és márciusban a cégalapítási index értéke csúcsot döntött, melynek oka, hogy márciustól 15-től 500 ezer Ft-ról 3-millió forintra emelkedett a Kft. alapításához szükséges tőke. Ezért, aki tudta előrehozta cégalapítását, így időt nyert a tőkeemeléshez, melyet csak 2016. március 15-ig kell megtennie.

Cégalapítási és cégtörlési index havi értékének alakulása 3 havi mozgóátlag alapján 2014-ben

Amennyiben az éves értékeket nézzük, 2013-ban 6,46 % volt az éves cégtörlési index értéke, ami idén várhatóan jóval magasabb lesz, mivel még 2 hónap hátra van az évből, és már most a cégek 6,53 % át törölték. Amennyiben a tendencia hasonlóan folytatódik az év hátralevő részében is, akkor 2014-re 7,8 % körüli érték várható. A cégalapítási index terén pontosan ellentétes a folyamat: a 2014-re várható éves cégalapítási index értéke feltehetően kevesebb lesz a tavalyi 6,13 %-nál, 5,5 % körül várható.

 

Cégalapítási és cégtörlési index éves értéke

Megyei szinten 2014 első 10 hónapját vettük alapul a megyék cégtörlései és cégalapításai összehasonlításához. A Bisnode elemzése alapján Nógrád megyében a legmagasabb a 2014 első 10 hónapjára eső index értéke.  Itt eddig a vállalkozások több mint 10 %-a szűnt meg a működő cégek számához viszonyítva, és év végére feltehetően eléri az éves index értéke a 12,5 %-ot is. Pest megyében mondható a legstabilabbnak a cégvilág, mivel itt az index értéke még csak 4,81 %.

Társadalombiztosítás, járulékfizetés és családtámogatási szabályok

Előadók:

Farkasné Gondos Krisztina osztályvezető, OEP
Matlné Kisari Erika vezető tanácsos, NAV
Orbán Zsófia főosztályvezető-helyettes, Magyar Államkincstár

Időpont: 2014. december 16.

Részletes tematika és jelentkezés >>

Cégalapítások tekintetében Nógrád megyében arányaiban sok új vállalkozás is alakul, ugyanis a cégalapítási index első 10 hónapos értéke 4,83%, amit csak Budapest előz meg 5,14 %-os értékével. A fővárosban tevékenykedik a legtöbb vállalkozás, de az tapasztalható, hogy arányaiban is itt a leggyakoribb a cégalapítás. Baranya, Vas és Tolna megyében alakulnak a meglévő működő cégekhez képes a legkisebb arányban új vállalkozások.

Cégtörlési és cégalapítási index alakulásai 2014 első 10 hónapjában

MEGYE

CÉGTÖRLÉSI INDEX

SORREND CÉGTÖRLÉSI INDEX ALAPJÁN

CÉGALAPÍTÁSI INDEX

SORREND CÉGALAPÍTÁSI INDEX ALAPJÁN

Nógrád  megye

10,42%

1

4,83%

2

Fejér megye

8,71%

2

4,09%

14

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

8,45%

3

4,74%

3

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

8,40%

4

4,26%

10

Bács-Kiskun megye

8,23%

5

4,42%

8

Heves megye

7,94%

6

4,48%

7

Jász-Nagykun-Szolnok megye

7,94%

7

4,19%

12

Zala megye

7,94%

8

3,87%

16

Baranya megye

7,83%

9

3,66%

18

Komárom-Esztergom megye

7,46%

10

4,23%

11

Veszprém megye

7,40%

11

3,82%

17

Somogy megye

7,27%

12

4,11%

13

Csongrád megye

6,78%

13

4,71%

4

Főváros

6,17%

14

5,14%

1

Békés megye

6,08%

15

4,31%

9

Vas megye

6,03%

16

3,40%

19

Győr-Moson-Sopron megye

5,96%

17

4,51%

6

Hajdú-Bihar megye

5,75%

18

4,67%

5

Tolna megye

5,60%

19

3,36%

20

Pest megye

4,81%

20

4,04%

15

Még másfél hónap van hátra az évből, de már jól látszik, hogy várhatóan 1,4 százalékponttal nőni fog a 2014-es cégtörlési index értéke a 2013-as értékekkel összehasonlítva. Emellett a cégalapítási index értéke előreláthatóan 0,6 százalékpontos csökkenést fog mutatni. A két index tehát ellentétes irányban mozog, így a magyar cégvilág csökkenése továbbra is borítékolható. Keleti József a Bisnode csoport Country Managere elmondta, hogy a cégek számának csökkenése összegészében nem probléma, amennyiben a stabilan működő és megbízható vállalkozások maradnak talpon. Mivel az adóságokat felhalmozó tisztviselőknek már nem olyan egyszerű új vállalkozást alapítaniuk, mint régen, ezért remélhetőleg a csökkenés hosszú távon egy stabilabb cégvilághoz járul hozzá.  Jól bizonyítja a fentieket, hogy ha csak a 100 millió Ft árbevétel feletti cégeket vesszük alapul, akkor rájuk vonatkozóan a cégtörlési index 2014-re várható  éves értéke csupán 0,48 %, ami jóval kevesebb mint az összes cégre vonatkozó 7,8 %. Ez a hatalmas különbség nem meglepő,  mivel ha egy vállalkozás már elért egy bizonyos cégméretet, akkor nem várható a közeljövőben a törlése. Továbbá amennyiben a 100 millió Ft árbevétel feletti cégek havi cégtörlési indexét vizsgáljuk, akkor ott nem tapasztalható egyértelmű emelkedés, mint a teljes cégvilág tekintetében, azaz egy stabil és nagyobb árbevételű cégvilág biztosan alacsonyabb cégtörlési indexet eredményez – zárul a Bisnode elemzése.

Kapcsolódó cikkek

2024. február 23.

Enyhe recesszióban Németország

Végleges és kiigazított adatok szerint a német GDP 0,1 százalékkal csökkent 2023-ban, éves összevetésben. A negyedik negyedéves gazdasági teljesítmény rontotta érdemben a mutatót.