Súlyosbodhat a munkanélküliség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Központi Bank (EKB) most már szinte biztosra veszi, hogy jövőre visszatér a gazdasági növekedés az euróövezetbe, ez azonban nem fogja megállítani a munkanélküliség súlyosbodását.

Az EKB szeptember elején javította előrejelzéseit: most 3,8-4,4 százalék közötti átlagos GDP-csökkenésre számít az euróövezetben idén, jövőre pedig az övezet hazai össztermékének (GDP) alakulását mínusz 0,5 százalék és plusz 0,9 százalék között tartja elképzelhetőnek.

Az előző, júniusi előrejelzésében még 5,1-4,1 százalék közötti gazdasági visszaesést jósolt a bank idénre, és mínusz 1 százalék és plusz 0,4 százalék közötti GDP-alakulást jövőre. Következő, várhatóan tovább módosított előrejelzését december elején közli az EKB.

Az euróövezet átlagában a munkanélküliség 9,6 százalékosra nőtt augusztusban – az EU statisztikai hivatalának utolsó összesítésre szerint – a júliusi 9,5 százalékról. Tavaly augusztusban 7,6 százalékos volt az arány. Idén augusztusban 15,165 millióan kerestek munkát hiába az euróövezetben.

Forrás: Figyelőnet


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.