Százmilliárd forintos beruházás indul a Dreher Sörgyáraknál


Százmilliárd forintos beruházást indít a Dreher Sörgyáraknál két tulajdonosa, az Asahi Group Holdings és az Asahi Europe & International, a fejlesztéssorozat a kapacitás- és hatékonyságnövelés mellett a vállalat ambiciózus örökségépítési és fenntarthatósági céljait is szolgálja a következő évtizedben – közölte a társaság csütörtökön.

A közlemény szerint minden idők legnagyobb magyarországi  söripari beruházása hosszú távon biztosítja az alapításának 170. évfordulóját 2024-ben ünneplő társaság jövőjét.

Az elmúlt két évben már megvalósult, valamint a most bejelentett beruházások számos folyamatot érintenek. Tavaly már egy 4,6 milliárdos forintos fejlesztés részeként kicserélték a kompresszorokat és szűrőberendezéseket, az idén tavasszal pedig a pasztőrözés és fejtés hatékonyságát növelték a kor egyik legmodernebb alumíniumdobozos gyártósorának üzembe helyezésével, összesen 7 milliárd forintból – írták.

A beruházási program első mérföldköve a 2023-2026 közötti időszak mintegy 30 milliárd forintos fejlesztése lesz. Ennek elemeként megkezdődik az új energiaközpont egy részének építése, amely nemcsak a kapacitásnövekedést, hanem a vállalat fenntarthatósági céljainak elérését is támogatja. Megújul az erjesztés és a pincékben való kondicionálás szakasza, ami a tartályok cseréje mellett az új technológiák bevezetését is jelenti. Ez a vállalat munkatársainak folyamatos képesség- és tudásfejlesztésével jár együtt – jelezték.

Az 1854-ben alapított Dreher Sörgyárak Magyarország egyik vezető sörgyártója, 2017 óta a Japán legnagyobb sörgyártójaként ismert Asahi leányvállalata. A társaság közvetve és közvetlenül több mint 11 100 embernek biztosít megélhetést, évente 17 milliárd forint adót és járulékot fizet az államkasszába.

A Dreher Sörgyárak Zrt. a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint tavaly 73,477 milliárd forintos árbevételt ért el az előző évi 61,783 milliárd forint után. Az adózott eredmény a 2021. évi 2,588 milliárd forintról tavaly 3,080 milliárd forintra emelkedett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.