Széchenyi Kártya: bővítik a programot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

50 millió forint összegben igényelhető már Széchenyi Forgóeszközhitel.


Bővültek  a Széchenyi Kártya Program keretében igényelhető hiteltermékek, mostantól akár 50 millió forint összegben igényelhető Széchenyi Forgóeszközhitel az eddigi 25 millióval szemben – közölte a programot működtető Kavosz Zrt.

A hitel összege 1 millió forinttól 50 millió forintig 100 000 forintonként emelkedhet.

A társaság felidézte, hogy a hitelhez nyújtott kamattámogatás mértéke az év elején 2 százalékról 3 százalékra emelkedett, melynek eredményeként a hitel rekord-alacsony kamat (évi nettó 2,91 százalék) mellett, akár tárgyi biztosíték nélkül is igényelhető. A megemelt kamattámogatással a vállalkozás 170 ezer forint költséget takaríthat meg egy 10 millió forint hitelösszegű, 3 éves futamidejű Széchenyi Forgóeszközhitelnél – jegyezték meg. 

A Kavosz tájékoztatott arról is, hogy a Széchenyi Kártya Program keretében már több mint 900 településen juthatnak költségmentes hitelhez a fagykárt szenvedett agrárvállalkozások. A „fagykáros” Agrár Széchenyi Konstrukcióval az állam a 4 százalékos kamat- és kezesi díjtámogatáson felül további, akár teljes hiteldíj-támogatást nyújt.

 

A közlemény szerint a Széchenyi Kártya Program keretében 2016 első nyolc hónapjában 15 százalékkal több hitelügyletet hagytak jóvá, több mint 30 százalékkal magasabb szerződött hitelösszegben az előző év azonos időszakához képest. A program termékeit mostanáig több mint 319 ezer vállalkozó igényelte, csaknem 250 ezer kártyát adtak át, a kihelyezett hitelösszeg pedig elérte a 1670 milliárd forintot. Az átlagos hitelösszeg az idén létrejött ügyek alapján 9,5 millió forint.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.