Szellemi tulajdon, szabadalom, Richter


A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) vezetői a Richter budapesti központjába látogattak hétfőn, a megbeszélések középpontjában a szellemi tulajdonnal kapcsolatos aktuális kérdések mellett az innováció támogatása érdekében folytatott szakmai együttműködés előmozdítása állt – közölte a társaság kedden.

A tájékoztatás szerint a nemzetközi delegáció tagjai a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által szervezett „Intellectual Property in the Age of Artificial Intelligence” konferenciára érkeztek Budapestre, és ennek keretében látogattak el a Richter központjába is.

A Richter Orbán Gábor vezérigazgató és Vizi E. Szilveszter, az igazgatóság elnöke vezetésével fogadta a WIPO főigazgatóját, Daren Tangot és a szervezet több vezető tisztségviselőjét, valamint Farkas Szabolcsot, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnökét – ismertették.

A közleményben kitértek arra, hogy a Richter Gedeon Nyrt. szellemi tulajdonnal kapcsolatos tevékenysége jelentős mind a szabadalmak, mind a védjegyek területén. Jelenleg 4150 szabadalom, és 22 050 védjegy alkotja portfólióját, amellyel a vállalat Magyarország legnagyobb szabadalom- és védjegybirtokosának tekinthető, de globális szinten is figyelemre méltó helyet foglal el – közölte a Richter.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 21.

A női vezetők, mint gazdaságunk fontos sikertényezői

Egy szervezetben a női vezetők arányának 10%-os növekedése akár 7%-os innovációs teljesítménynövekedést eredményezhet – derül ki a WILL Foundation által készített kutatásból. A legfelsőbb vezetői szinteken lévő nők pedig akár 27%-kal javíthatják a vállalatok pénzügyi teljesítményét, hozzájárulva ezzel a vállalatok sikeréhez. A női vezetők és nők munkahelyi arányos képviseletét vizsgálták a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által támogatott kutatásban.