Tanácsadásra is pályázhatnak a kis cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A programozási időszak végéhez közeledve a vállalkozások számára elérhető uniós források átmenetileg szűkebb mértékben állnak rendelkezésre. A „hagyományos” pályázatokon túl azonban közvetítőkön keresztül is támogatáshoz juthatnak a kis- és középvállalkozások (kkv-k). Ilyen például a Vállalati tanácsadás program, amely legkésőbb 2014. június 30-ig áll az érdeklődő pályázók rendelkezésére. A tanácsadási tevékenység igénybe vehető többek között jog, marketing, munkaügy vagy szervezetfejlesztés területén is – olvasható az NFÜ honlapján.


Egy vállalkozás fejlesztéséhez a megfelelő infrastruktúra és eszközök rendelkezésre állása csak részben garantálhatja a sikert. Lényeges, hogy egy cég hogyan tudja ezeket az alapvető adottságokat a vállalkozás fejlődése érdekében felhasználni valamint a meglévő humán erőforrásait úgy fejleszteni, hogy az infrastrukturális lehetőségeit is hatékonyabban kihasználja. A Vállalati tanácsadás program ebben segít a kkv-knak, azaz, hogy ne csak infrastrukturálisan fejlődjenek, hanem ezzel párhuzamosan a tudásbázisuk is erősödjön. A program célja a kkv-k sikeres működéséhez szükséges vállalkozói ismeretek fejlesztése, a cégek irányításához, hatékonyabb működtetéséhez szükséges tudás átadása szakma-specifikus tanácsadás igénybevételén keresztül.

A program céljainak a megvalósítása érdekében kiválasztották azokat a Támogatás Közvetítő szervezeteket, amelyeken keresztül pályázhatnak a tanácsadási tevékenységekre a vállalkozások. A Támogatás Közvetítőknél alapkövetelmény volt a megfelelő régiónkénti területi lefedettség és a megfelelő szaktudás. A projekt részeként biztosítaniuk kell minden régióban megfelelő számú ügyfélszolgálati pontot, ahol az érdeklődők a program és vállalkozásukhoz kapcsolódó egyéb kérdések kapcsán tájékoztatást kaphatnak. A Támogatás Közvetítői szerepet olyan a kkv-szektorban tapasztalt szervezetek látják el, mint az OTP, a KA-VOSZ, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

A projektek utófinanszírozottak, előzetes regisztrációt követően egy egyszerű pályázati adatlap alapján a Támogatás Közvetítő dönt róluk. Jóváhagyás esetén kiküldi a támogatási szerződést a kedvezményezett számára, aki a kiválasztott tanácsadóval bonyolíthatja le a projektet.

Azoknak a tanácsadó cégeknek, amelyeket a kkv-k tanácsadásra felkérhetnek, a konstrukció keretében egy online rendszerben kell nyilvántartásba vetetnie magát, a www.tanacsadoakkreditacio.huhonlapon keresztül.

A tanácsadási tevékenység a következő szakterületeken vehető igénybe: horizontális célok; jog; közbeszerzés; marketing; munkaügy, munkabiztonság; online megjelenés, kereskedelem; pénzügy-adó-számvitel; szakfordítás; szervezetfejlesztés; technológia, termékfejlesztés; ügyvitel, adminisztráció; vállalati stratégia. Az elnyerhető támogatás összege 100 000-8 000 000 forint, mértéke 50százalék lehet.

A Közép-magyarországi régióban az igényelt támogatás már meghaladja a rendelkezésre álló keretet, így azt felfüggesztték A többi régióban azonban továbbra is elegendő forrás áll rendelkezésre a pályázatok folyamatos befogadásához, összesen 2,7 milliárd forint.

A pályázati felhívások a következő honlapokon találhatók meg:

Dél-Alföld, Észak-Magyarország:http://vallalatitanacsadas.kavosz.hu/regio
Közép-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl:https://www.tanacsadastamogatas.hu/
Észak-Alföld:http://valltanacsadas.hu/


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.