Tartják a boltok az árfegyelmet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fogyasztóvédelem harmadik hete kéri számon a kereskedőkön az élelmiszerárstop betartását, de csak elvétve akad csak gond az árak csökkentésével.

A mintegy 800 helyszíni és online ellenőrzésből alig több mint hatvanszor tártak fel mulasztást a kormányhivatalok szakemberei. A leggyakrabban, harminchétszer az árazással volt probléma, minden második esetben az étolajéval. A múlt héten megszületett az első milliós nagyságrendű bírságról szóló határozat is – tájékoztatott kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A járvány és az elszabadult energiaárak miatt egész Európában jelentősen növekvő élelmiszerárak Magyarországra is begyűrűztek. A kormány február elsejétől a tavaly október közepi szinten rögzítette a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej legmagasabb árát. A beavatkozás a magyar emberek védelmét szolgálja, a gyermekes családok és az idősek megélhetését a megtakarítások mellett például az szja-visszatérítése és a 13. havi nyugdíj is javítja – emlékeztet az ITM.

élelmiszer

Február első három hetében 760 üzletben fordultak meg a fogyasztóvédelem ellenőrei. Tizenhét bolt nem biztosította a megfelelő mennyiséget az érintett élelmiszerekből. Kilenc helyszínen tártak fel hiányosságot a kötelező tájékoztatás kapcsán. Némelyik kereskedelmi egység több szempontból is mulasztott. A tizenöt ellenőrzött webáruház közül mindössze egy vállalkozás nem alkalmazta a hatósági árat. Az összesített kifogásolási arány a megelőző héthez hasonlóan alacsony, 8 százalék alatti szinten alakult.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár kifejtette: „fogyasztóvédelmi bírságot eddig tizenegy esetben szabtak ki a kormányhivatalok, összesen 1,6 millió forint összegben. Az első egymilliós tételt egy áruházlánc vidéki üzletének kell megfizetnie, a kristálycukor polccímkén feltüntetett ára 10 forinttal volt magasabb az előírtnál. A három hónapig tartó ellenőrzés-sorozat célja, hogy a ritkaságszámba menő hibák kiszűrésével mindenütt garantáltan a csökkentett árakon vásárolhassanak a magyar emberek” – idézte az államtitkár szavait az ITM közleménye.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.