Terjeszkedik a Spar
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az év hátralévő részében még legalább tíz franchise üzletet nyit a Spar Magyarországon, és jövőre is folytatja a hálózat bővítését – közölte a cég.
Az idén eddig 17 új taggal bővült a Spar franchise hálózat, amely mintegy 1500 embernek ad munkát országszerte. Az üzletág forgalma éves szinten meghaladja a 32 milliárd forintot.
Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője a jövő évi tervekről azt mondta, szeretnének az ideinél is több új üzletet nyitni, és ezzel több száz újabb munkahely jön majd létre.
A cég közleménye szerint a 2012-ben elindított üzleti modell sikeresnek bizonyult, a Spar Magyarország jelenleg 109 magánkereskedővel áll szerződésben országszerte, akik összesen 133 üzletet működtetnek.
Korábbi tájékoztatás szerint a Spar Magyarország árbevétele tavaly meghaladta az 516 milliárd forintot, ami 5,2 százalékos növekedés az előző évhez képest. A cég 26 éve van jelen Magyarországon, hálózatához összesen 508 üzlet tartozik, ebből 133-at üzemeltetnek franchise partnerek. A társaság 13 ezer munkavállalójával évek óta Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója.
(MTI)