Tetszik a fogyasztóvédőknek a magyar termék rendelet
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Fogyasztóvédők Országos Egyesülete (FOE) szerint a tudatos fogyasztói döntést segíti elő a magyar termék rendelet.
A magyar termék rendelet) meghatározza, hogy milyen feltételek esetén mondható egy élelmiszer magyar terméknek, hazai terméknek, illetve hazai feldolgozású terméknek. E három kategóriát nem kötelező a vállalkozásoknak feltüntetniük, viszont ha élnek a lehetőséggel, azt csak akkor tehetik, ha a vonatkozó szigorú feltételeknek az eladásra szánt élelmiszer megfelel – hívja fel a figyelmet a FOE.
A Fogyasztóvédők Országos Egyesülete szerint fontos, hogy a fogyasztók megfelelő információkkal rendelkezzenek, és ezek birtokában hozhassanak vásárlásuk során tudatos döntést.
A rendelet 2012. szeptember elsején lép hatályba, és átmeneti rendelkezése szerint azon élelmiszerek, amelyek csomagolásán a rendelet előírásainak nem megfelelő állítás szerepel, a hatálybalépést követő egy évig még forgalomba hozhatóak, és forgalomban tarthatóak minőség-megőrzési idejük végéig – írta közleményében az egyesület.
(Forrás: MTI)