Tizedükkel csökkenhetnek a lakásárak Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szakma 75 százaléka árcsökkenésre számít a lakáspiacon, amelynek mértéke 10 százalék körüli lehet a GKI felmérése szerint.

Az előző negyedévhez képest romlottak a lakáspiaci cégek várakozásai – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Masterplat Nyrt. közös, áprilisi felméréséből. A kilátásokat összesítő lakáspiaci index értéke országosan mínusz 8,6, a fővárosban mínusz 8; mindkettő 2015-ben volt csak alacsonyabb a mostaninál.

Országosan a megkérdezettek 75 százaléka számít az árak csökkenésére, míg drágulásra csupán 1 százalékuk. A fővárosban kissé kedvezőbb a helyzet, de ott is csak 2 százalék vár emelkedést, visszaesést ugyanakkor 69 százalék. A csökkenés is kissé eltérő ütemű lehet régiónként. Mértéke Budapesten átlagosan 9-10 százalék, vidéken viszont a 13 százalékot is elérheti a következő egy évben – írták.

A kilátások a pesti belvárosra és a főváros budai oldalára a legkedvezőbbek, a válaszok alapján itt még viszonylag enyhe a visszaesés. Vidéken a nyugat-magyarországi családi házak jelentik az egyetlen kivételt a kilátások jelentős mértékű romlása alól, míg az ingatlanok típusaiból az új építésű lakás az egyetlen, amelynél az egész országban egységesen 5 százalék körüli áresés várható. A kilátások összesítése alapján az elemzés a forgalom erőteljes csökkenését valószínűsíti.

A folyamat a bérleti díjakat hasonló mértékben érintheti a várakozások szerint. A megkérdezettek négyötöde számít csökkenésre a következő egy évben. A díjak mérséklődése mindenütt meghaladhatja a 10 százalékot – derül ki a válaszokból.

A felmérés kiemeli a járvány hatását a visszaesésben, de hangsúlyozták, hogy a lakáspiac felfutása már a koronavírus előtt megtorpant. Az állampapírok már kevésbé vonzóak, és a válság is felértékeli az ingatlant mint befektetést, de a lakosság óvatosabb lett, sokan tartalékolnak a munkahelyek megszűnése miatt – tették hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.