Tizenöt százalékkal emeli a béreket a Rába Nyrt.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lezárult a bértárgyalás a Rába Járműipari Holding Nyrt. valamennyi vállalata és a szakszervezetek között, amelynek eredményeként a korábbi évekhez képest másfélszeres mértékű, 15 százalékos átlagos alapbérfejlesztést hajtanak végre a csoportnál idén január 1-től – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat kedden.

A közlemény szerint a felek megállapodtak abban, hogy a jövőben nagyobb szerepet kap a teljesítményarányos bérezés, emellett a vállalat jelentős hangsúlyt fektet további ösztönzőrendszerek kidolgozására, a meglévők átalakítására.

Az elérhető összbérnövekedés egyes munkavállalóknál a megállapodásnál jóval nagyobb mértékű is lehet az előző évi egyéni teljesítmény függvényében és az összbértömeg erejéig – tették hozzá.

Az új megállapodás értelmében a bérfejlesztésen felül változatlanul megmarad az önkéntes nyugdíjpénztár munkáltatói hozzájárulás, emellett átalakított formában, az egyéni teljesítményre fókuszálva, továbbra is érvényben marad a mozgóbér kifizetési rendszer.

A vállalat a munkavállalói rezsitámogatást a korábbi paraméterek mentén szintén végig viszi. A Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele 2022 első három negyedévében 45,8 milliárd forint volt, 38 százalékkal nőtt éves összevetésben, adózott eredménye az egy évvel korábbi 1,1 milliárd forint után 814 millió forint veszteségbe ment át – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján tavaly novemberben. A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) az első kilenc hónapban 7 százalékkal, 2,99 milliárd forintra csökkent.

A számottevően és folyamatosan növekvő beszerzési árak, valamint a késletetett továbbhárítási lehetőségek miatt az inflációs nyomás a vállalatcsoport eredménypozícióját és fedezeti szintjét jelentős mértékben negatívan befolyásolta – közölték akkor, megjegyezve, hogy kiemelt céljuk a negatív hatások semlegesítése a beszerzési költségek növekedésének érvényesítésével az értékesítési árakban.

A Rába Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik. A papír hétfőn 1395 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1450, a legalacsonyabb 1020 forint volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 3.

Egyszerűsödhet az ESG szabályozás

Közzétették az ESG törvény újabb módosításának tervezetét, amely jelentős egyszerűsítéseket ígér a vállalkozások számára a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek teljesítésének területén. A változások – a módosító törvény elfogadása esetén – a kihirdetés után 30 nappal lépnének hatályba, míg a módosult bírságolási rendelkezések csak 2026-tól válnának alkalmazhatóvá. A javaslat által bevezetni kívánt legfőbb változtatásokról a DLA Piper Hungary készített összefoglalót.

2024. december 3.

Prohuman: egyszerre terjed majd az AI és az emberközpontúság a munkahelyeken

Az évtized végéig több mint 85 millió betöltetlen álláshely lesz világszerte, és ezt szinte minden cég megérzi majd. A legnagyobb kihívás tehát nem az, hogy a robotok elveszik az állásunkat, hanem hogy nincs elég elérhető és képzett munkatárs, hogy betöltse azokat – véli Dr. Tóth Ágnes, Prohuman Zrt. vezérigazgatója. Az ország vezető HR-szolgáltatójának első embere szerint az AI szerepe nőni fog, de ez pozitív hatással lesz a munka világára, sőt, gyorsíthatja a HR emberközpontúbbá válását. A legtöbb magyar vállalkozásnak továbbra is a megfelelő munkatársak megtalálása és megőrzése jelenti a legnagyobb kihívást, és bár a konjunktúra és dekonjunktúra hullámai átmenetileg növelhetik vagy csökkenthetik a munkaerő iránti keresletet, ez a kihívás várhatóan hosszú távon is velünk marad. És nem csak Magyarországon – a demográfiai változások miatt világszerte ez lesz a helyzet.

2024. december 2.

Digitális fizetési megoldások alakítják a vásárlók döntéseit

A digitális fizetési megoldások rohamos fejlődése alapjaiban változtatja meg azt, hogy miként kezeljük a pénzügyeinket. Már nem csak a készpénzt felváltó bankkártya típusok, hanem a mobilfizetés, az azonnali utalások és az új generációs BNPL (Buy Now, Pay Later) megoldások színesítik a palettát. Vásárlások, előfizetések, számlák, hitelek – mit hogyan fizetünk? Megjelent a PwC Magyarország Digitális Pénzügyi Körkép kutatása a fizetés-technológiai piac jelenéről és jövőjéről.