Emelkedett a BUX szeptemberben
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX augusztus végéhez képest 0,1 százalékos emelkedéssel, 55 838,5 ponton zárta a szeptembert – közölte a BÉT hétfőn.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
8-10 elemből álló szolgáltatási csomagot dolgoznak ki. Idén több mint 200 ezer cég nem fizetett regisztrációs díjat.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a kamarai hozzájárulás fejében járó ingyenes szolgáltatások bővítésén dolgozik – mondta Dunai Péter, az MKIK főtitkára.
Jelenleg három ingyenes szolgáltatást vehetnek igénybe a kamarai hozzájárulást fizető vállalkozások, a területi kamarák ügyfélszolgálatain a tanácsadást gazdasági, jogi és hitelhez jutás területén, a központilag működő partnerközvetítést és pályázatfigyelést.
Dunai Péter kiemelte, hogy a területi kamarák a tanácsadáson kívül jóval több ingyenes szolgáltatást nyújtanak helyben, ebből kiindulva további 8-10 elemből álló szolgáltatási csomagot a teljes vállalkozói körnek térítésmentesen nyújtanák a kamara hozzájárulás fejében, és ennek részleteit várhatóan év közepén bejelentik.
Csak tényleges vállalkozásokat szeretnének regisztrálni
Az MKIK főtitkára megjegyezte: a törvényben meghatározott három ingyenes alapszolgáltatáson kívül a kamarai hozzájárulásból finanszíroznak köztestületi feladatokat is, például az érdekérvényesítést, a nemzetközi gazdaság kapcsolatok fejlesztését, a makrogazdasági elemzések készítését, de ebből finanszírozza az MKIK a regisztrációhoz kapcsolódó informatikai rendszer üzemeltetését, a szükséges szoftverfejlesztéseket, és a már említett térítésmentes szolgáltatások központi elemeit.
Dunai Péter elmondta: a területi kereskedelmi és iparkamarákhoz befizetett kamarai hozzájárulás 90 százaléka helyben marad, 10 százaléka került a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához (MKIK).
A januártól hatályos jogszabály alapján az MKIK június végéig megállapodást köt állami szervezetekkel az adatátadásról, hogy 2015 végéig kiegészítsék a kamarai regisztrációs adatbázist – ismertette Dunai Péter, aki szerint át kellene gondolni a vállalkozások fogalmát is, hogy a nyilvános regisztrációban csak azok szerepeljenek, amelyek tényleg vállalkoznak.
Sokan nem fizettek
Az MKIK adatai szerint 2012-ben 462 ezer, 2013-ban 510 600, 2014-ben a március 31-ei határidőig 350 ezer kamarai hozzájárulás befizetés történt. A kamarai hozzájárulásból 2012-ben 2,3 milliárd forint, 2013-ban több mint 2,5 milliárd forint 2014 márciusig 1,75 milliárd forint folyt be kamarai hozzájárulásból a területi kamarákhoz.
2014. május 14.: Közösségi ügyletek áfája |
---|
A külföldi vonatkozású ügyletek számlázását, áfarendszerbeli kezelését érintő szabályozás könnyebb értelmezése, az azok között történő hatékonyabb eligazodás érdekében 2014. május 14-én szakmai konferenciát és konzultációt szervezünk. Tegye fel kérdéseit szakértő előadónknak, dr. Sike Olgának, a NAV főosztályvezető-helyettesének, jöjjön el szakmai konferenciánkra! Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90. |
A regisztrációs kötelezettséget nem teljesítő vállalkozások, egyéni vállalkozók száma – a kamara adatai szerint – 200 ezer felett lehet, a kiküldött felszólítások egy harmada esetében a megadott székhelyen nem találták meg a vállalkozást, egyharmaduknál pedig adóvégrehajtás van folyamatban.
A területi kamarák mintegy 8 ezer regisztrációt elmulasztó céget adtak át az adóhivatalnak hozzájárulás behajtásra 2013 végéig, ezek egy részénél behajtották a kamarai hozzájárulást, ugyanakkor jelentős azoknak a cégeknek a száma, amelyek ellen egyéb behajtási eljárás is folyik – mondta Dunai Péter.
(Forrás: MTI)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX augusztus végéhez képest 0,1 százalékos emelkedéssel, 55 838,5 ponton zárta a szeptembert – közölte a BÉT hétfőn.
A magyar vállalkozók több mint fele átélte már azt a kellemetlen érzést, hogy késve jut a pénzéhez, és a számla lejárta után sem érkezik SMS a banki utalásról. Közel negyedük számára (24%) gyakori élmény az, hogy tartoznak nekik. A Számlázz.hu az Opinióval együttműködve készíttetett reprezentatív online felmérést a hazai vállalkozók pénzügyi helyzetéről, mindennapi nehézségeikről.
Enyhén magasabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel tervez a hazai kkv-szektor az év elejéhez képest, de továbbra is messze az infláció alatt vannak a várakozások: átlagosan 8,6 százalékos bevétel-, és 4,4 százalékos profit reálérték növekedést valószínűsítenek a következő egy évben. A K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeiből az is kiderül, hogy a nem túl biztató pénzügyi várakozások a beruházási szándékot is visszafogják. Jelenleg 10-ből 6 cég tervez fejlesztést a következő egy évben, ami főként informatikai beruházásokat jelent.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!