Kasszacsere: átmeneti megoldást javasolnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sok kereskedő önhibáján kívül elesik a pénztárgépcsere állami támogatásától. A kormány nem módosít a határidőn.


Jövő szerdán ugyan lejár az online pénztárgépekhez igényelhető 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételének lehetősége, ám a közeli határidő ellenére továbbra is jelentős azoknak a kereskedőknek a száma, akik jogosultak a támogatásra, de önhibájukon kívül nem jutnak hozzá a pénztárgéphez április 30-áig, mert a szállító nem tudta még átadni a megrendelt eszközt – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A kormány a visszavont engedélyű pénztárgépet forgalmazó Alt Cash Kft. és Japán Cash Kft., illetve az eltűnt Patkós Cassa Kft. volt ügyfeleinek 2014. április 30-ig meghosszabbította az 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételére nyitva álló üzembe helyezési határidőt.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) is kérte a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, vizsgálja meg a kialakult helyzetet, és tegye lehetővé, hogy a jogszabályokat betartó kereskedők ne essen el a támogatástól – mondta a főtitkár, aki szerint az április 30-ai határidő meghatározásakor még nem lehetett látni pontosan a szükséges időigényt.

   

       

A főtitkár tájékoztatása szerint az OKSZ megoldásnak tartaná azt is, ha az adóhatóságnak lehetősége lenne egyedi kérelmek méltányossági alapon történő elbírálására, ez esetben rugalmasan kezelhetné a határidőt az egyébként minden jogszabályt betartók esetén.

Az a fontos, hogy legyen valamilyen jogi lehetőség a támogatás megszerzésére, az április 30-ai határidő eltekintésétől kizárólag csak azoknál a vállalkozásoknál lehet szó, amelyek betartották a jogszabályt, azaz időben regisztráltak és időben megrendelték az online pénztárgépet – hangsúlyozta Vámos György.

A tárca nem dolgozik az online kapcsolatra képes pénztárgépekre adott állami támogatás határidejének megváltoztatásán – közölte a felvetésre reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

2024. május 8.

Mit mutat a 0,8%-os első negyedéves GDP növekedés a cégtrendben

Az idei év első negyedévében továbbra is tapasztalhatók a gazdaság gyengélkedésére utaló jelek a cégtrendben. A cégvilágot elsődlegesen jelenleg a cégalapítási kedv visszaesése jellemzi, kivéve a feldolgozóipar és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektort. Emellett megfigyelhető a cégbírósági eljárások számának mérséklődése. Az építőipar ugyanakkor továbbra is magas aktivitási szinten működik.