Többet költ a magyar nyaraláskor, mint tavaly


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már aki el tud menni nyaralni, a lakosságnak valamivel kevesebb, mint a fele.


 Nyaralásra idén 30 ezer forinttal többet fordítanak a magyar családok, és ebben a szezonban 8 napról átlagosan 9 napra emelkedett az üdülésre szánt idő az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Budapest Bank reprezentatív felméréséből.

A magyar lakosságnak továbbra is mintegy 48 százaléka nyaral idén, jellemzően júliusban vagy augusztusban. A Balaton és más belföldi célpontok népszerűsége mellett a tavalyi 16 százalékról idén 23 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik valamelyik európai tengerpart felé veszik az irányt. 

A Budapest Bank felmérése szerint a nyaralásra fordított összeg átlagosan a tavaly mért 118 ezer forinthoz képest idén elérheti a 151 ezer forintot is. Az eredmények szerint közel azonos azoknak az aránya, akik 50 000 forintnál kevesebbet tudnak pihenésre költeni, és azoké, akik 200 000 forintnál is többet szánnak a vakációra: 22, valamint 23 százalék. 

A válaszadók 79 százaléka a spórolt pénzéből fedezi a nyaralást, 6 százalékuk azonban kölcsönből finanszírozza az üdülés kiadásait, akiknek 4 százaléka rokonoktól, ismerősöktől kér pénzt, 2 százalékuk viszont gyorskölcsönt igényel, és ugyanennyien hitelkártya-keretüket növelik meg – közölte a bank. 

Az otthonról vitt készpénz dominanciája továbbra is érezhető, azonban a bankkártyás fizetés is egyre inkább teret nyer, ugyanis az arányuk a tavalyi 17 százalékról idén 20 százalékra emelkedett – tették hozzá.

Változik az adózás

Az új, 2016-os adócsomag több helyen átírja az idei adójogszabályokat is; az Adó szaklap legfrissebb számából a szabályozás valamennyi részletét megismerheti és megértheti.

Az Adó szaklap 2015/11. számát itt rendelheti meg.

Arról is beszámoltak, hogy a bankkártya-használók közül tízből négyen már a gyors érintés nélküli – Paypass vagy Paywaves – fizetést választják, de főként egyelőre belföldön. 

A felmérésből kiderült, hogy a külföldön nyaraló válaszadók felkészülten indulnak útnak: 85 százalékuk tisztában van a célország fizetőeszközének árfolyamával.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.