Tovább pályázhatók a dohányboltok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kilenc nappal, február 22-ig meghosszabbították a dohánytermékek kiskereskedelmi koncessziós pályázatának beadási határidejét. A már benyújtott pályázatok is kiegészíthetők.


A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. kedden közleményben hívta fel a figyelmet, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért felelős miniszter a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére kiírt nyilvános koncessziós pályázati kiírást kiegészítette és módosította. Ennek oka a dohányboltokban árusítható termékek körét és a dohányboltok legkorábbi megnyitási lehetőségét érintő jogszabályi módosítások lehetősége.

A kiíró biztosítja, hogy minden pályázó a hatályos jogi előírásoknak megfelelő anyagot nyújthasson be a pályázatához – hangsúlyozza közleményében a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. Ezért lehetővé tették, hogy a pályázati kiírás módosításának közzétételét megelőzően már benyújtott, illetve legkésőbb a
módosítás napján postára adott pályázatot a pályázók kiegészítsék egy olyan alternatív üzleti tervvel, amely számol a bővülő forgalmazható termékválasztékkal.

A kormány hétfőn, a parlamentnek benyújtott törvényjavaslata szerint a nemzeti dohányboltok szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnának, és akár már májusban megkezdhetnék az árusítást.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.