Ugrásszerűen megnőtt a pénzügyi csalások, adathalász támadások száma 2023-ban az Erste Banknál


Ugrásszerűen megnőtt idén a pénzügyi csalások, adathalász támadások, internetes és telefonos visszaélések száma és mértéke, szektorszinten a második negyedévben 7 milliárd forint volt a csalásokból származó kár, ebből az Ersténél 500 millió forintos veszteség keletkezett – hangzott el az Erste Bank szerdai sajtóbeszélgetésén.

Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: az áldozatok egyaránt megtalálhatóak az átlag ügyfelek között és a prémium- és privátbanki szegmensben is, ahogyan a vállalati számlák is célpontok lettek, így a megelőzés és tudatosítás fontossága is megnőtt, főleg az ünnepi időszak közeledtével.

Kiemelte: az Erste folyamatosan fejleszti monitoring tevékenységét és a pénzintézet a csalások 90 százalékát ki tudja szűrni, de az okozott károk összértéke a próbálkozások számának jelentős emelkedése miatt még így is többszöröse az elmúlt évinek.

Adataik szerint a harmadik negyedévben 4,4 milliárd forint értékben akadályoztak meg csalást, ami közel háromszorosa az első negyedévi összegnek.

Leggyakrabban a középkorú budapesti nők válnak visszaélés áldozatává, mivel nagyobb arányban vannak jelen azokon az online értékesítési platformokon, amelyeket az adathalászattal foglalkozó bűnözők is használnak. A legtöbb pénzt pedig a középkorú budapesti férfiaktól csalják ki – mondta Kósa Anna, a bank compliance vezetője.

Megelőzési szempontból nagyobb odafigyelést igényelnek a digitálisan kevésbé járatos idősebb korosztály tagjai, és a fiatal felnőttek (20-30 évesek) akiknek „pénzügyi immunrendszere” ellenállóbbnak tűnik a csalásokkal, visszaélésekkel szemben – hangzott el.

A bankkártyás visszaélések egyik gyakori módszere az ismert bolthálózatok külső megjelenéséhez megszólalásig hasonlító hamis webshopok létrehozása, amelyek leggyakrabban külföldi kereskedőkhöz köthetők – ismertette Kósa Anna.

A csalók sokszor fizetnek is a keresőszolgáltóknak, hogy a találati listán előrébb kerüljenek – tette hozzá. Az adatkezelési tájékoztató hiányosságai, az üzemeltető nevének, elérhetőségeinek (e-mail, telefonszám) hiánya gyanúra adhat okot, de a rosszul megfogalmazott szöveg és az URL cím alapján is fel lehet ezeket az oldalakat ismerni – közölte.

Amennyiben lehetséges, érdemes a kevésbé ismert online boltokból utófizetést választani a bankkártyás fizetés helyett, továbbá azt tanácsolják, hogy az ügyfelek minden esetben ellenőrizzék a banki jóváhagyó üzenet tartalmát, a fizetendő összeg nagyságát, a vevő nevét.

A csalások egy másik módszere, amikor a bank nevében keresik meg az ügyfeleket, arra hivatkozva, hogy gyanús tevékenységet észleltek a számláján és egy szoftver telepítésére kérik, ám ezzel megszerezhetik mobilbankos kódját és hozzáférnek számlájához.

Gyakran veszélyérzetet keltve manipulálják az ügyfeleket, pszichológiai nyomást gyakorolnak rájuk, hogy kicsalják adataikat – fogalmazott Kósa Anna.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).