Új alapokra helyezi együttműködését az adatmegosztás terén a KSH és a Közbeszerzési Hatóság


Új alapokra helyezi együttműködését az adatmegosztás terén a Központi Statisztikai Hivatal és a Közbeszerzési Hatóság (KH) – jelentette be a két szervezet csütörtöki közleményében.

A megkötött együttműködési megállapodás értelmében a két szervezet tudásmegosztással és szakmai képzésekkel is segíti majd egymást. Az egységes és átlátható módszertani gyakorlatok lefektetésével, illetve az adatmegosztás jogi kereteinek meghatározásával a két szervezet értékesebb statisztikai információkat szolgáltathat a társadalom, valamint a gazdasági- és állami szereplők, illetve a tudományos élet képviselői felé – olvasható a közleményben.

Emlékeztetnek: a KSH 2020-ban akkreditálta a Közbeszerzési Hatóság (KH) statisztikai tevékenységét, amelynek köszönhetően a KH hazánkban elsőként önként csatlakozott a Hivatalos Statisztikai Szolgálathoz. A KH így közfeladatot ellátó szervként jó minőségű, hiteles és több évre visszatekintő kimutatások rendszeres publikálásával segíti elő a tárgyilagos tájékoztatást és a közbeszerzési piac elemzését – közölték.

A közlemény kiemelte: az együttműködéshez kapcsolódóan az Országos Statisztikai Adatfelvételi Programban elrendelt „Nettó 700 millió forintot elérő vagy meghaladó végleges összértékű építési beruházás tárgyú közbeszerzési eljárások havi adatai” és a „Közbeszerzési eljárásban nyertes kis- és középvállalkozások havi adatai” című statisztikai adatátvételt, amely hozzájárul a KSH építőanyagokra vonatkozó statisztikai adatai minőségéhez.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.