Új márkanéven működteti mobilitási szolgáltatását az AutoWallis


Az AutoWallis wigo néven működteti tovább a mobilitási szolgáltatását; a saját márkanév alatt elsőként az autómegosztó szolgáltatást viszik tovább, amelyet később újabb mobilitási szolgáltatások követnek majd – közölte a társaság csütörtökön.

A közlemény szerint az új márkanéven elsőként megjelenő  szolgáltatás a wigo carsharing, amelyet az eddig a Share Now-t üzemeltető Wallis Autómegosztó vezet be október 24-én.

Az árbevétele alapján piacvezető hazai autómegosztó ügyfelei ettől az időponttól már az új, bővített funkciójú alkalmazással használhatják a flotta közel 500 autóját. Az új márkához tartozó mobiltelefonos alkalmazást az eddigi felhasználók már csütörtöktől letölthetik és a jelszó megújítása után használhatják, egyúttal az új érdeklődők számára is elérhetővé teszik a regisztrációt.

A közlemény szerint a 16 országban működő AutoWallis azzal indokolta a wigo létrehozását, hogy a mobilitási szolgáltatásainak egy részét egységes márkanév alá rendezze, amely minden piacon ugyanazt jelenti. A cég nagy lehetőségeket lát az autómegosztásban, előrejelzéseik alapján a felhasználók száma Budapesten rövid idő alatt akár az ötszörösére is nőhet. Az újítás további előnye, hogy a vállalatcsoporton belül a keresztértékesítés, az üzemeltetés, a tudás- és technológiatranszfer új lehetőségeit is megteremtheti – tették hozzá.

Az AutoWallis Magyarországon kívül Albániában, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Csehországban, Bulgáriában, Görögországban, Horvátországban, Koszovóban, Lengyelországban, Montenegróban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában és Észak-Macedóniában van jelen gépjármű- és alkatrész-kereskedelemmel, szervizszolgáltatásokkal, gépjárműkölcsönzéssel.

Korábbi beszámolójuk szerint az árbevételük 2022-ben éves összevetés szerint 39 százalékkal 270 milliárd forintra nőtt. A pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 85 százalékkal nőtt, meghaladta a 14,52 milliárd forintot. Az idei első fél évben az árbevétel 48 százalékkal 194,342 milliárd forintra emelkedett, míg a nettó eredmény 7,530 milliárd forintra, ami 84 százalékos emelkedés 2022 azonos időszakához viszonyítva.

Az AutoWallis a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei szerdán 116 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 86,6 forint és 124,5 forint között változott.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.