Új MFB-hitel kkv-knak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az MFB olyan piaci területekre kíván eljutni, amelyeket a kereskedelmi bankrendszer nem tud vagy nem akar lefedni, ezért 20 milliárd forintos keretösszeggel új hitelterméket indít a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak finanszírozására – mondta Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója a pénzintézet és a KAVOSZ Zrt. sajtótájékoztatóján Budapesten, hétfőn.


Bernáth Tamás ismertette, felmérésük szerint csaknem 900 milliárd forintnyi vállalható kockázatú hitel hiányzik a piacról. 

Az MFB forrását a cégek a pénzintézet pályázatán nyertes pénzügyi vállalkozásokon keresztül érhetik el. A hétfőtől igényelhető új hiteltermék keretét a bank saját tőkéjének felhasználásából biztosítja. 

Simon Katalin, az MFB vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az igényelhető hitelösszeg vállalkozásonként egymillió és 100 millió forint közötti összegre tehető, a futamidő legfeljebb tíz évig terjedhet, a hitel kamata pedig maximum 4,97 százalék lehet. 

A 20 milliárdos konstrukció meghirdetése egy átfogó stratégia, az MFB Vállalkozásfinanszírozási Program 2020 első eleme, pilot programja – jegyezte meg a vezérigazgató-helyettes. Február végén értékelik az eredményeket, és annak függvényében már március közepén meghirdetnék a második ütem összegét, amely „nagyobb, akár az első keretösszeg többszöröse is lehet”. 

 

Krisán László, az új terméket közvetítő KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón a mikro- és a kisvállalkozók  körében hiánypótlónak nevezte az MFB termékét, amely az uniós források jó részével ellentétben akár budapesti vállalkozások, újonnan alakult társaságok számára is elérhető, illetve ingatlanra is igényelhető. 

Bizonyos üzemméret alatt egy gigabanknak nagyon nehéz a kis és középvállalkozásokkal, főként a mikro vállalkozásokkal együttdolgozni – tette hozzá, utalva arra, hogy a szükséges tudást és kapcsolati hálót többek között a KAVOSZ tudja biztosítani. 

Kovács Dávid, a hitelprogramhoz csatlakozó Carion Finanszírozási Centrum Zrt. vezérigazgatója, a Vállalkozásfinanszírozók Szövetsége elnöke azt emelte ki a termék jellemzői közül pozitívumként, hogy amennyiben nincs megfelelő fedezete a cégnek, bevonhatók az ügyletbe az intézményi garanciatársaságok,”nincs szükség tehát több száz százalékos hitelfedezeti rátára”. 

A Vállalkozásfinanszírozók Szövetségéhez tartozó társaságok a korábbi években már bizonyították a hitelkihelyezési képességüket, az Új Széchenyi Terv keretében több mint 40 milliárd forintot juttattak el a cégekhez – jegyezte meg Kovács Dávid.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

GVH-elnök: A fogyasztók mindig az elsők!

Kiállt a magyar fogyasztók érdekei mellett Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Párizsban az OECD fogyasztóvédelmi bizottsága által rendezett, két napos szakmai konferencián, ahol a résztvevők a digitális és zöld átállást vitatták meg a fogyasztóvédelem oldaláról – közölte a GVH.

2024. október 9.

AM: a sikeres mezőgazdaság alapja a fenntartható élelmiszeripar

Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol sikeres az élelmiszeripar is – mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.