Új vágóhidat épít Csányi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ötvenmilliárd forintos beruházás keretében vágóhidat és a Pick új szegedi gyárának megépítését tervezi a Bonafarm-csoport – mondta a Napi Gazdaságnak Csányi Sándor a cégcsoport tulajdonosa.


A lap pénteki számában megjelent interjúban Csányi Sándor elmondta a cégcsoport a növénytermesztés és az állattenyésztés után az élelmiszeripar fejlesztésére koncentrál. Ennek keretében évi egymillió sertés kapacitású vágóhidat terveznek Pécsre és egy új Pick-gyár is épül Szegeden. A beruházásokat egy-két éven belül kezdik meg.

Csányi Sándor elmondta, hogy eddig mintegy 24 milliárd forintot fektetett be agrárcégcsoportjának fejlesztésébe, ebből 15 milliárd forint az állattenyésztési ágazat fejlesztését célozta.
A Bonafarm-csoport tulajdonosa azt is elmondta a lapnak, hogy a cég újabb roomániai befektetésre is készül.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

EY: adatlopásoktól rettegnek a vásárlók

Egyre több vevő aggódik amiatt, hogy a vásárláskor megadott adatai kiszivárognak, ami a kereskedőket is lépésre kényszeríti – mutat rá az EY legfrissebb, 30 ország több mint 23 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából.

2024. június 18.

PwC: a CSRD feladja a leckét a vállalatoknak

Bár a cégek többsége (63%-a) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan – derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából. 

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.