Újabb sajátrészvény visszavásárlási programot indít az OPUS


z OPUS GLOBAL Nyrt. június 17-től saját részvény visszavásárlási programot indít – közölte a társaság csütörtökön.

Kiemelték, a tőzsdei vásárlások aktuális piaci áron történhetnek, azonban a legmagasabb ár nem haladhatja meg az 548 forintot. Ez az összeg a 2023. évi konszolidált beszámoló alapján számított saját részvények figyelembevétele nélküli egy részvényre jutó saját tőke értéke. A saját részvények visszavásárlásának felső korlátja 2 milliárd forint. A közgyűlés felhatalmazása alapján az OPUS sajátrészvény állománya nem haladhatja meg az alaptőke 20 százalékát.

Hangsúlyozták, a részvények visszavásárlását a társaság javuló eredményessége tette lehetővé, a részvények vásárlásának a forrása a cég készpénzállománya.

Az OPUS a közzétett tájékoztatóban azt is hangsúlyozza, hogy a júniusban induló program nem veszélyezteti a korábbi Növekedési Kötvényprogram (NKP) keretében kibocsátott kötvények visszafizetésének az ütemezését.

Az igazgatóság döntése összhangban van a társaság 2024-ben publikált stratégiájával. A cégcsoport a 2023-as éves jelentéssel egyidőben tette közzé első hosszútávú üzleti stratégiáját. A 2024-2029-es időszakra szóló dokumentum szerint 2026-ig még a konszolidáció marad a fókuszban, és a javuló eredményesség mellett a cég azt ígéri, hogy a konszolidált adózott eredményének minimum a 15 százalékát kifizeti osztalékként. Emellett tervezi saját részvények visszavásárlását is 2024-2026 között 10 milliárd forintért. A 2026 utáni időszakban viszont újra az akvizíció kerül előtérbe, ami a meglévő négy ágazat mellé, egy ötödik kiépítését célozza – írják a közleményben.

Az OPUS GLOBAL tavaly már vásárolt 1 milliárd forintért saját részvényeket, míg 2024-ben tőzsdén kívüli aukció keretében vett 2 milliárd forintnyi OPUS részvényt – közölte az társaság.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.