Újra lehet alkudni az ingatlanpiacon, helyzetbe kerültek a vevők


Mindhárom használt ingatlantípus esetében abszolút értékben és arányait tekintve is jelentősen emelkedett a teljes árengedmény mértéke, derült ki az év első kilenc hónapját összesítő elemzésből. Az ingatlan.com októberi lakásárindexe szerint nem változtak országos szinten az eladó lakások és házak árai szeptemberhez képest. Budapesten a nyári hónapok után októberben ismét csökkentek a lakásárak, 0,7 százalékkal, míg a nyugat-dunántúli régióban közel 2 százalékos drágulást mértek egy hónap alatt – derül ki az ingatlan.com októberi lakásárindexéből.

Hatalmasat változott kicsivel több, mint másfél év alatt az ingatlanpiac, az Otthon Centrum (OC) 2022 januárjában készített elemzése szerint akkoriban a drasztikus fővárosi áremelkedés miatt úgy felpörgött a kereslet az olcsóbb ingatlanok iránt, hogy az alku lehetőségét szinte kizárták a tulajdonosok, és hasonló folyamatok játszódtak le a vidéki régióközpontokban is. Mára ez jelentősen megváltozott, újra helyzetbe kerültek a vevők, közölte Soóki-Tóth Gábor az Otthon Centrum elemzési vezetője, aki azt is elmondta, hogy az év első kilenc hónapjában a használt házak teljes árengedménye országosan 13,6 százalék volt, míg a téglalakások árából 8,9 százalékot, a panellakásokéból 9,0 százalékot engedtek az eladók. Mindhárom használt szegmensben abszolút értékben és arányait tekintve is jelentősen emelkedett a teljes árengedmény mértéke.

Abszolút értékben a családi házak teljes árengedménye jelentősen nőtt idén, a tavalyi 9,2 százalékról 13,6 százalékra. A panellakások esetében a tavalyi 4,9 százalékról 9 százalékra emelkedett ez az érték, míg a téglalakásoknál 4,5 százalékról 8,9 százalékra változott a teljes árengedmény.

Arányait tekintve a panellakások esetében a legnagyobb mértékű az engedmény, ebben a szegmensben az előző évhez képest 77 százalékkal nőtt a teljes árengedmény, míg a téglalakásoknál 53 százalékkal, a házaknál pedig 48 százalékkal emelkedett ez az érték.

„Korábban épp a panellakások esetében lehetett a legkisebb mértékben alkudni, ez viszont az idei adatok szerint megváltozott: a panelek gyakorlatilag egálba kerültek a téglalakásokkal, már csak egyetlen tized különbség van a két ingatlantípus között” – ismertette a változásokat a szakember.

A területi eloszlásról szólva az elemzési vezető elmondta, hogy az ország nagy részén az átlaggal megegyező alkut mért az OC. A fővárosban és a nagyobb városokban egyaránt 8,8–9,3 százalék között váltakozott az árengedmény mértéke az elmúlt kilenc hónapban. Ettől csak a kisebb városok tértek el, ahol a vásárlók ennél magasabb, átlagosan 11,4 százalékos árengedményt tudtak kialkudni a hirdetési árból.

A téglalakások átlagos, 8,9 százalékos, teljes árengedménye lényegében hasonló a panellakások esetében mért számokéhoz, vagyis az adatokból az látszik, hogy csökkentek a területi különbségek ezen mutató esetében – jegyezte meg a szakember.

A legkisebb alkura a budai kerületekben volt lehetőség, itt az eladók átlagosan 7,9 százalékot engedtek a teljes árból. Ennél magasabb engedményt tudtak elérni a vevők a pesti kerületekben, az agglomerációban és a megyei jogú városokban, ahol az átlaghoz közeli, 8,7–9,5 százalék közötti árengedmény volt a mértékadó. Ennél nagyobb árengedmény a kisebb városokban és községekben fordult elő, ahol 12 százalékos alku a jellemző az év első kilenc hónapjának értékesítési tapasztalatai alapján.

A használt házak esetében idén 13,6 százalékra nőtt a teljes árengedmény mértéke és minden térségben a 10 százalék feletti átlagérték jellemző. Az viszont nem változott, hogy a nagyobb városokban az átlagnál kevesebb, míg a kisebb településeken az átlagot meghaladó alku a jellemző. A legkevesebbet a budai kerületekben lehetett alkudni, mindössze 10,6 százalékot. A régióközpontokban már 11,5 százalék, míg a megyei jogú városokban és Pest vármegyében 12 százalék az átlagos árengedmény mértéke. A kisebb városokban, valamint a külső pesti kerületekben mért 14,8 százalék, illetve a községekben elérhető, 16,9 százalékos, teljes árengedmény már jóval átlag feletti érték.

A szerződéskötéskori árengedmény mértéke a használt házaknál átlagosan 8,1 százalék volt, a paneleknél 4,9 százalék, a téglalakásoknál 4,5 százalék. Ezek az értékeket azt jelentik, hogy a házaknál az árengedmény 60 százalékát konkrét vevő esetében adják meg az eladók. Panellakásoknál 55 százalék, a téglalakásoknál pedig 50 százalék ez az arány. „A legfrissebb adatok újra megerősítik azt a korábbi tételt, miszerint konkrét ajánlattétel esetében továbbra is jelentős mértékben lehet alkudni a hirdetési árból” – összegezte Soóki-Tóth Gábor.

ingatlan.com: októberben ismét csökkentek a budapesti lakásárak

Budapesten összesen több mint 40 ezer új és használt lakóingatlan volt a kínálatban november elején. Az új lakások átlagos négyzetméterára meghaladta az 1,3 millió forintot, a használtakat 943 ezer forintért kínálták, az egyes kerületek között továbbra is komoly eltérések láthatók.

A vármegyeszékhelyeken az új lakások átlagos négyzetméterára 595-1,1 millió, a használtaké pedig 269-748 ezer forint között mozgott. A fővárosi enyhe visszaesés azzal magyarázható, hogy a magas kamatok miatt még mindig kevés a vevő. Az elmúlt hetekben azonban élénkült az ingatlanpiaci érdeklődés, ami a lakástámogatási változásokkal kapcsolatos bejelentéseknek is köszönhető- állapította meg Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A legtöbb régióban lényegében stagnáltak az árak havi összevetésben, ugyanakkor a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyéket magában foglaló nyugat-dunántúli régióban jelentősebb, 1,7 százalékos áremelkedés következett be.

November első hetében Budapesten a használt lakásokért a három legdrágább kerületben – az V., a XII. és a II. kerületben – négyzetméterenként 1,2-1,52 millió forintot szeretnének kapni a tulajdonosok. Ezekben a kerületekben a legmagasabbak az újlakás-árak is, 2,2-2,4 millió forintnál járnak az átlagos négyzetméterárak. A  legolcsóbb használt lakások a fővároson belül a  XX., XXI. és XXIII. kerületben találhatóak, ezeknél 662-697 ezer forint az átlagár.  Az új lakások esetében a XV., XVIII. és XX. kerület nyújtja a legalacsonyabb, 920-956 ezer forintos átlagos négyzetméterárat.

A vármegyeszékhelyek közül Győr, Veszprém és Debrecen vezeti a használtlakás-piaci rangsort, mégpedig 736-748 ezer forintos összeggel. Az új lakóingatlanoknál Debrecen mellett Zalaegerszeg és Székesfehérvár van az élbolyban 950-1,1 milliós értékkel.

A legalacsonyabbak a használt lakások átlagos négyzetméterárai Salgótarjánban és Békéscsabán 269 ezer, illetve 382 ezer forintért hirdetik a lakások négyzetméterét. Ami az új lakásokat illeti Békéscsaba mellett Nyíregyháza és Kecskemét számít a legolcsóbbnak, ahol 595 ezer forint és 700 ezer forint között alakulnak az árak – ismertette az ingatlan.com.

Forrás: Otthon Centrum sajtóanyaga, MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.