Üzleti várakozások 2021-re: optimisták a vállalkozók Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2021-es évre a vállalkozók bizakodóan tekintenek, 42 százalékuk arra számít, hogy az idén éves árbevétele nőni fog 2020-hoz képest – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) októberi adatokon alapuló elemzését.

Az elemzésben szereplő adatok a GVI 2020. október 1. és 31. között 3142 hazai vállalkozás megkérdezésével készült féléves konjunktúrafelvételéből származnak, amelyben a vállalkozások pénzügyi helyzetét vizsgálták, s amelyből kirajzolódnak az üzleti várakozások 2021-re.

A tájékoztatás szerint a növekedésre számító vállalkozások körében a 2021-re várt árbevétel bővülés átlagos mértéke 17 százalék 2020-hoz képest.
A vállalkozások fele arra számít, hogy a 2020-as árbevétele alacsonyabb lesz, mint az előző évben, átlagosan 31 százalékos csökkenéssel kalkulálnak. A cégek több mint negyede úgy látta, hogy nem fog változni, és valamivel kevesebb mint negyedük számít arra, hogy magasabb lesz a 2020-as árbevétele.

Legnagyobb arányban a szolgáltatást végző vállalatok látták úgy, hogy a 2020-as árbevételük csökkeni fog a 2019-es képest, őket követik az építőiparban tevékenykedő vállalatok, majd az ipar területén működők. A kereskedelemben tevékenykedő vállalatoknál a legalacsonyabb azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek árbevétel csökkenésével számolnak.

A legtöbb vállalkozásnak a 2020. október előtti hónapokban az adók és járulékok befizetése jelentette a legnagyobb pénzügyi nehézséget, a második leggyakrabban említett pénzügyi terhek a munkabérek, illetve a vállalkozások egyéb állandó költségeinek fizetése voltak – közölték.
A vállalkozások visszajelzései alapján az látszik, hogy a válság sújtotta helyzetben a legnagyobb problémát a napi működésükben bekövetkezett nehézségek adták, amelyeket vagy tartalékokból, vagy gyors, azonnali megoldást jelentő, likviditást segítő hitelekből próbálták megoldani, mint például a Széchenyi Kártya Program új krízishiteleiből – mutatott rá az MKIK GVI.
üzleti várakozások 2021

Az elemzés szerint a vállalkozások 15 százalékánál fordult elő, hogy az eltelt fél év során késedelmesen fizetett üzleti partnerének. A lánctartozás előfordulása – az, hogy egy vállalat az elmúlt 12 hónapban azért nem tudott fizetni határidőre szállítóinak, mert neki sem fizettek a vevőik határidőre – 21 százalékot tett ki. A lánctartozás által okozott gondok alakulásáról a vállalkozók 48 százaléka mondta, hogy az utóbbi fél év során nőtt a probléma súlya, 49 százalékuk szerint nem változott, és csupán 4 százalékuk gondolja azt, hogy csökkent.

A 2020 októbere előtti hónapokban a Covid19 járvány nehézségeinek kezelésére a vállalkozások 30 százaléka vett igénybe valamilyen külső finanszírozási forrást. A hitelfizetési moratórium lehetősége a vállalatok 30 százalékát érintette, és 14 százalék vette igénybe a lehetőséget – közölte az MKIK GVI.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. augusztus 24.

Augusztusban romlottak a gazdasági várakozások

A GKI konjunktúraindex dinamikus emelkedése az áprilisi mélypont után megtorpant augusztusban; a járvány okozta áprilisi zuhanásnak a felét dolgozták le a gazdasági szereplők az elmúlt négy hónapban. Augusztusban a fogyasztói várakozások kissé romlottak, az üzletiek alig változtak – közölte a GKI Gazdaságkutató.