Vállalkozói kávéház a Pénzügyminisztériumban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Gazdaság Kávéháza ismét kinyit a Pénzügyminisztériumban. Első alkalomra májusban kerül sor, a vita témája pedig a versenyképesség. Azt vizsgálják a szereplők, hogy mit tesz és mit kér a KKV szektor a magyar gazdaság versenyképességének növelése érdekében?

A Magyar Gazdaság Kávéháza ismét kinyit a Pénzügyminisztériumban. A téma a versenyképesség lesz, a vitakérdés pedig így hangzik:
„Mit tesz és mit kér a KKV szektor a magyar gazdaság versenyképességének növelése érdekében?”

A résztvevők irányított véletlen leültetése a vitaasztaloknál kezdődik, majd a köszöntések és a nyitó előadás után az asztaloknál moderált vita kezdődik a kijelölt témáról. A párhuzamos viták során az asztaltársaságok szószólót választanak, akik később a színpadon fejtik ki a gondolataikat. A prezentációk egy versenyt is jelentenek, aminek az eredményét az összes megjelent dönti el. A győztes nem egyedül nyer, hanem az egész asztala kap ajándékot. Ez arra tanít, hogy háttérbe szorítva a személyes hiúságot, „érdemes a legjobbat a csatába küldeni”.
Az eredményhirdetés után a díszvendég gondolataival zárul az esemény.

A kérdés több dolgot is magában hordoz. Az ország versenyképességének kérdése mindenki ügye. Nem dőlhet hátra senki, várva hogy a másik lépjen. A kormány sem mondhatja, hogy termeljetek hatékonyabban, digitalizáljatok, kutassatok fejlesszetek, exportáljatok…, de a vállalatok sem mondhatják félvállról, hogy adjatok forrásokat, csökkentsétek a terheinket, redukáljátok a jogszabályokat – ja és szóljatok ha ez megvan, akkor beleállunk, elővesszük a nyelvismeretünket, a digitalizációs és menedzsment tudásunkat, …. ugye tudnák folytatni?

A feladat közös. A szervezők reményei szerint majd minden szereplőről kiderül, mi a feladata,  mi a gyengesége, és ki miben segíthet a másiknak.

A kávéházi vitabeszélgetés, a hagyományok szerint azzal zárul, hogy megfogalmazzák a szereplők a 3 leginkább fontos kérést a Kormány felé, és a legfontosabb 3 vállalást amit mit a vállalkozók tesznek meg az ügy érdekében.

Résztvevők: Kormányzati döntéshozók – a vállalati világ legkisebbtől a legnagyobb szereplőiig, a képzés bonyolult világának részesei, a  KKVBARÁT önkormányzatok, kutatók, tanácsadók, érdeklődők.

Első alkalom: 2023 május 8-án (hétfőn) 16:00 – 18:00 óra között a Pénzügyminisztériumban.

Regisztráció: https://kkvhaz.hu/kkvhaz-a-penzugyminiszteriumban/

Forrás: KKV Ház hírlevél


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.