Varga: érdemes tartalékot képezni az esetleges gazdasági lassulásra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 A kormány 2019-es költségvetésében 360 milliárd forintnyi tartalék van egy esetleges gazdasági lassulásra felkészülve. A megyei jogú városoknak is azt javasoltam, hogy képezzenek tartalékot, így nehézségek esetén is meg tudják valósítani beruházásaikat – mondta Varga Mihály a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlése közben tartott sajtótájékoztatón pénteken Tatabányán.

A pénzügyminiszter hozzátette, az elmúlt évek a gazdasági erősödés jegyében teltek. A fejlesztési programok indulásához biztos alapot jelentett, hogy a kormány 1300 milliárd forintnyi adósságot vállalt át az önkormányzatokból, ebből 400 milliárd forint volt a megyei jogú városok adósságállománya.

Varga Mihály kiemelte, hogy a nagyvárosokban a következő évek fejlesztéseit a Modern városok programja határozza meg, 250 projekt valósul meg központi támogatással, összesen 3700 milliárd forintos értékben

Célunk, hogy ezt a programot teljes körűen megvalósítsuk, mert azt gondoljuk, hogy települések saját maguk tudják a legjobban eldönteni, számukra milyen fejlesztések a leghatékonyabbak – mondta a miniszter.

Varga Mihály szintén a fejlődést szolgáló elemnek nevezte a 2016-ban elindított bérfelzárkóztatási programot, mely érinti a minimálbért és a garantált bérminimum összegét. Hozzátette: nehezen születnek meg a következő évre szóló bérmegállapodások.

A kormány törekszik, hogy az adott vitát figyelembe véve segítse a két fél megállapodását. Ha ez nem történik meg akkor az év végén a kormány meghozza azt a szükséges döntést, mely meghatározza a következő évi minimálbér összegét – jelentette ki a politikus.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.