Varga Mihály: 25 milliárdot kapnak a nagyvállalatok a beruházási programból


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénzügyminiszter szerint azon dolgoznak, hogy 2021 a magyar gazdaságban a növekedés éve legyen.

A nagyvállalati beruházási támogatási program a 2015-ös indulás óta 180 beruházást segített 160 milliárd forinttal, így több mint 382 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg Magyarországon. A programot az idén is folytatják, a cél az, hogy a cégek azonnali segítséget kapjanak beruházásaikhoz, és a járványhelyzet ellenére se kelljen elmulasztaniuk fejlesztéseiket. Az idei évre a parlament és a kormány 25 milliárd forintos keretet hagyott jóvá erre a célra. A támogatási programot minél előbb meghirdetik, hogy a támogatás rendelkezésre álljon a vállalkozások számára kapacitásbővítésre, munkahelyek létrehozására – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn a Facebookra feltöltött videójában.

A videóban Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium államtitkára arról tájékoztatta a minisztert, hogy a nagyvállalati beruházási programban tavaly december 29-ig az összes vállalt támogatást átutalták. Ez azt jelenti, hogy 43 beruházáshoz nyújtottak 70 milliárd forintnyi támogatást, ezáltal az egész országban arányosan 155 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhatott meg.

A programban tavaly a koronavírus időszaka alatt megközelítően 16 500 munkahelyet védtek meg, több mint 700 új munkahelyet létesítettek. Az a tapasztalat, hogy a vállalkozásokban megvan az elhivatottság, hogy újabb munkahelyek teremtsenek, beruházásokat hozzanak létre – mondta Rákossy Balázs.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.