Varga: növelni kell a kkv-k termelékenységét
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Magyarország versenyképességének további erősítésében kiemelt szerep jut a kis- és középvállalkozásoknak – nyilatkozta Varga Mihály arról a hétfői konferencián nyilvánosságra kerülő kkv-stratégiáról, amely a kormány és a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakmai együttműködésében készül el.
Hozzátette, a két fél szorosan együttműködve dolgozta ki a 2013-ban elfogadott kkv-stratégia megújított tervezetét, kifejezetten a magyar körülmények, szabályozási környezet és a vállalati sajátosságok figyelembevételével. A miniszter a megállapodás fontos tartalmi elemének nevezte, hogy a hangsúlyt a magyar kkv-k versenyképességének és termelékenységének előmozdítására kell helyezni. A szakmai anyag így külön-külön vizsgálja azokat a problémákat, amelyek a vállalkozások indulásakor mutatkoznak, illetve a növekedési szakaszban, végül az úgynevezett „érett” fejlődési szakaszban jelentkező feladatokat, nehézségeket.
A kormány 2017-ben meghirdetett versenyképességi fordulatának nélkülözhetetlen követelménye a magyar kkv-k termelékenységének növelése – húzta alá Varga Mihály. Az OECD arra kapott felkérést, hogy a magyar gazdasági, jogi környezet ismeretében, a nemzetközi tapasztalatokat, a jó gyakorlatokat is figyelembe véve fogalmazzon meg olyan stratégiai javaslatokat a kormány számára az érintett magyar kormányzati szereplők bevonásával, amelyek hosszú távon képesek a kkv szektor helyzetbe hozására, termelékenységének növelésére és így fokozottabb bekapcsolásukra a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe vagy az úgynevezett globális érték láncolatba – hangsúlyozta.
[htmlbox felteteles_adomegallapitas]
Arra a kérdésre, hogy ebben a tervezésben miért az OECD Magyarország partnere, Varga Mihály elmondta: a szervezet a fejlett gazdaságok klubja, immár 35 tagállammal minden kontinensről. Az elmúlt három évtizedben az OECD gyűjtötte össze egy helyen a legtöbb tudást és tapasztalatot a működő piacgazdaságokról, nehézségekről és kihívásokról, a jó megoldásokról és talán a legtöbbet tette kutatásokkal és elemzésekkel az újabb és újabb globális kihívásokra adandó gazdaságpolitikai válaszok kialakítása érdekében.
Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács elnökeként különösen fontosnak tartja, hogy a hazai vállalkozói kör első kézből értesüljön a stratégia legfontosabb tanulságairól és eredményéről. Ezt a célt szolgálja a nemzetgazdasági tárca által szervezett hétfői budapesti konferencia, amelynek kiemelt vendége lesz Alvaro Pereira, az OECD illetékes igazgatója, valamint Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
(MTI)