Végrehajtási tilalom az irányítási jogokra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A versenytörvény július elsején hatályba lépő módosításai közül a fúziókontroll területén kiemelkedik a végrehajtási tilalom bevezetése, amely nem akadályozza a szerződés megkötését, de az irányítási jogok (többek között a szavazati jogok, vezető tisztségviselők kijelölésére vagy megválasztására vonatkozó jogosultságok) az engedély megszerzéséig nem gyakorolhatók – közölte a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie ügyvédi iroda.


A közlemény kiemeli, hogy a végrehajtási tilalom alól a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felmentést adhat, amennyiben – kérelemre – a Versenytanács engedélyezi az irányítási jogok engedély előtti gyakorlását. Ez elsősorban a befektetés értékének megőrzése érdekében válhat szükségessé.

Az irányítási jogoknak az engedély megszerzése előtti gyakorlását a GVH feltételhez kötheti és akár kötelezettséget is előírhat. Ha a felek a végrehajtási tilalomba – vagy az irányításkorlátozó előírásba – ütköző módon gyakorolják az irányítási jogokat, akkor az ezen alapuló eljárásuk semmis is lehet. A károkért pedig az irányítási jogot jogellenesen gyakorló vállalkozás felel. Ráadásul, a GVH meglehetősen magas bírságot szabhat ki a végrehajtási tilalom megsértése miatt.

Júliusig még – a hatályos fúziókontroll szabályok szerint – az összefonódásokat a felek saját kockázatukra végrehajthatják. A módosítás azonban – a Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda szakértői szerint – mégsem fog különösebb változást okozni a gyakorlatban. A versenyjogi aggályokat felvető, vagy más országokban is engedélyköteles tranzakciókat ugyanis a felek eddig sem hajtották végre az engedély előtt, a kockázatok csökkentése miatt.

Az elmúlt években a GVH fúziókontroll-eljárás – az egyszerűsített eljárásban elbírálható összefonódások esetében – jelentősen lerövidült. Ráadásul az eljárás gyorsítása érdekében a módosítás a jelenleginél rövidebb, 30 napos határidőt határoz meg az egyszerűsített eljárás lezárására. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb, egyszerű megítélésű ügyben nem jelent majd érzékelhető hosszabbodást az engedély bevárása.

(Forrás: MTI)

2014. június 24.: SZÁMVITEL A GYAKORLATBAN

Több ponton módosult a számviteli törvény, az új szabályok a 2014. évi üzleti évtől kötelezően alkalmazandók.

Szakmai képzésünk keretében felkészülhet a változásokra, megtudhatja, hogyan kell elszámolni a behajtási költségátalányt, a pénztárgépek beszerzéséhez kapott állami támogatást vagy a transzferár-korrekciót, értesülhet arról is, hogy hogyan módosultak a beszámolókészítés szabályai felszámolás és végelszámolás során.

Jöjjön el 2014. június 24-én szakmai konferenciánkra! Tegye fel kérdését szakértő előadónkank, Saxné dr. Andor Ágnesnek!

Helyszín: Wolters Kluwer Kft. Előadóterme, 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21-35.

Bővebb információk és jelentkezés itt


Kapcsolódó cikkek

2024. július 24.

Bérlés vagy lakásvásárlás?

A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után időnként felmerül a lakásvásárlás kérdése; az ingatlan.com elemzése szerint a megfelelő önrésszel rendelkező családoknak vagy fiataloknak érdemes mérlegelniük, hogy a bérlés helyett inkább vásároljanak egy garzonlakást.

2024. július 23.

Kamatot vágott a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb.