Visszaesett az ipari termelés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Áprilisban az ipari termelés 3,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, naptárhatástól megtisztítva a termelés 2,5 százalékkal nőtt – jelentette első becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 


A termelés az év első négy hónapjában 4,9 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Az előző hónaphoz viszonyítva 0,8 százalékkal mérséklődött a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás áprilisban.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor közölte: a munkanappal korrigált adat jelentős eltérését a nyers adathoz képest az okozza, hogy idén áprilisban hárommal kevesebb munkanap volt, mint tavaly. Tavaly áprilisban kiugróan magas növekedés volt – tette hozzá. Egy havi megtorpanásból azonban még nem kell messzemenő következtetéseket levonni, „nincs tragédia az iparban” – mondta. A havi adatban kimutatott visszaesés elsősorban a járműgyártásban bekövetkezett termeléscsökkenés következménye.

 

Idén az áprilist kivéve ezt megelőzően minden hónapban emelkedett az ipari termelés volumene: januárban 6,9, februárban 2,7, márciusban pedig 13,4 százalékkal a nyers adatok szerint. A munkanappal kiigazított adatok alapján az év minden hónapjában növekedés volt, januárban 2,0 százalékkal, februárban 7,1 százalékkal, márciusban 10,0 százalékkal nőtt a termelés.

Az áprilisi ipari termelés részletes adatait egy hét múlva, június 14-én közli második becslése alapján a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.