200 ezer dolgozót érinthet a vasárnapi zárva tartás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 226 ezer embert érinthet a boltok vasárnapi zárva tartása, ugyanis ennyi alkalmazott dolgozik 3 vagy annál több főt foglalkoztató kiskereskedelmi vállalkozásnál, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. Magyarországon a gépjármű-kereskedelmet nem számítva több mint 60 ezer kiskereskedelmi egység működik, amelyeket így vagy úgy érint a kormány döntése. Biztosan lesznek olyan kicsi családi vállalkozások, amelyek számára e döntés kedvező, azonban hatalmas azok tömege, akik olyan cégnél dolgoznak, ahol 3 vagy annál több alkalmazott van.


A becslés ugyan durva, mert az új törvény számos esetben enged kivételt a vasárnapi zárva tartás terén (lásd például benzinkutak), de a szektorban foglalkoztatott több mint 260 ezer ember jelentős részét mindenképpen érinti az intézkedés. Ha megengedőbbek vagyunk a becslést illetően, és az 5 fő feletti cégeknél azzal számolunk, hogy biztosan dolgozik az üzletben nem családtag alkalmazott is, akkor is több mint 200 ezer ember munkájáról van szó.

A kiskereskedelemben dolgozók száma cégméret szerint

 

A Nielsen piackutató cég szerint a magyar kiskereskedelem forgalma az európai átlagnál nagyobb mértékben emelkedett a tavalyi negyedik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest. Az üzletek 4,9 százalékkal adtak el több élelmiszert, háztartási vegyi árut és kozmetikumot; de vajon az elmúlt időszakban a kiskereskedelmi cégek bedőlési aránya is hasonlóan kedvező képet mutatott?  Ezt vizsgálja a Bisnode aktuális elemzésében.

A 2014-es év végén összesen 60 170, kiskereskedelemben tevékenykedő (47-el kezdődő TEÁOR számmal regisztrált) társas vállalkozás működött hazánkban. 2013 végén azonban még 61 503 ilyen cég tevékenykedett a piacon, ami 2,2 %-os csökkenést jelent. Ez az érték nagyságrendileg megegyezik a teljes magyar cégszám csökkenésével, ugyanis – amennyiben az összes vállalkozást vizsgáljuk –, szintén 2,5 %-os az egy év alatti csökkenés mértéke.

Az új cégalapítások száma ennél jóval nagyobb mértékben csökkent 2014-ben, mivel tavaly 38 %-kal kevesebb vállalkozás alakult a szektorban, mint egy évvel korábban. A csökkenés jóval magasabb, mint az országos átlag, mivel 2013-ről 2014-re csak 13 %-kal csökkent az újonnan alapított cégek száma az összes vállalkozás viszonylatában. Ebből az látszik, hogy kiskereskedelmi egység nyitásában egyre kevesebben látják a lehetőséget, aminek a vasárnapi zárva tartás sem fog a jövőben kedvezni, hacsak nem kicsi családi vállalkozásról van szó.

A kiskereskedelemben a cégek átlagos számának és az új vállalkozások számának alakulása 2013-2014

 

2013-ról 2014-re az iparágban a felszámolások és kényszertörlések száma is igen jelentős mértékben emelkedett. 2013-ban kicsivel több, mint 1670 felszámolás indult a szektorban, 2014-ben azonban számuk megközelítette a 2300-at, azaz egy év alatt 37 %-kal nőtt a hitelezők által kezdeményezett negatív eljárások száma. A kényszertörlések is emelkedtek, mivel míg 2013-ban „csak” 3025 ilyen eseményt regisztráltak, addig 2014-ben több mint 5500-at, ami igen magas, 85 %-os emelkedést jelez. A végelszámolások száma viszont csökkent az elmúlt időszakban: 2013-ban közel 1300 cég kezdeményezte saját megszűnését, 2014-ben azonban 32 %-kal kevesebb, közel 870 vállalkozás. Ezen tények alapján megállapítható, hogy a szektor cégeinek megszűnése inkább külső kényszer hatására történik, mint a vállalkozások saját akaratából.

A bedőlési index értéke (felszámolások és csődök cégszámhoz viszonyított aránya) jelzi leginkább egy szektor országos átlaghoz viszonyított helyzetét és teljesítményének romlását vagy javulását. A bedőlési arány 2013-ról 2014-re az országos átlaghoz hasonló mértékben romlott. Míg 2013-ban 2,74 % volt a kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozások bedőlési aránya, addig 2014-ben már jóval magasabb (3,79 %-os) bedőlési index-szel kellett számolni.  Ez alapján elmondható, hogy a teljes iparág fizetőképessége romlott, azaz egy korántsem könnyű helyzetben lévő szektort érint a kormány március közepétől életbe lépő intézkedése.

A kiskereskedelemmel foglalkozó cégek és az összes magyar cég bedőlési arányának alakulása
2013-2014

 

A szektor teljesítményének vizsgálatához megfelelő alapot biztosítanak az iparágban tevékenykedő cégek számlafizetési szokásai, melyeket a Bisnode fizetési tapasztalat tartalmaz. Amennyiben egy magyar cég nem egyenlíti ki számláit időben, átlagosan 16 nap a fizetési késedelem. A kiskereskedelem szereplői azonban ennél kevesebb, 10 nap késéssel egyenlítik ki tartozásaikat. Az alacsony késedelmes napok száma az iparág jellegéből is következik, mivel késedelmes fizetés esetén a nagykereskedők nem szállítanak tovább, így az üzlet működése is veszélybe kerülhet.

A szektor az országos átlagnál rövidebb átlagos fizetési határidővel rendelkezik, azaz összességében 20 nap alatt várják a hitelezők az iparág szereplőitől pénzük beérkezését, miközben országosan 26 napra fizetnek a cégek. Jól látszik, hogy az iparág szereplőinek – ha működésüket fent kívánják tartani –  az országos átlagnál szigorúbb fizetési feltétekkel kell szembenézniük, ami a szigorodó szabályozási feltételek mellett nagy kihívást jelenthet  számukra.

Keleti József, a Bisnode csoport Country Managere szerint a kiskereskedőknek hitelező nagykereskedelmi szektornak is résen kell lennie a következő időszakban. A márciusban életbe lépő vasárnapi zárva tartás után különösen figyelniük kell arra, hogy az új intézkedés miként érinti kiskereskedelmi partnereiket. Érdemes lesz ezután felülvizsgálniuk partnereik kockázatosságát és a meglévő hitelkereteket, mivel előfordulhatnak nagyobb változások az iparágban. Lehetnek olyan üzletek, ahol bátrabban hitelezhetnek majd, de bizonyára akadnak majd olyanok is, ahol a kockázatosság olyan mértékben megemelkedik, hogy érdemes lesz a meglévő hitelkereteket csökkenteni. Keleti József azt javasolja a nagykereskedőknek, hogy mindenképpen monitorozzák ebben az érzékeny időszakban kiskereskedelmi partnereik kockázatosságát, és szükség esetén avatkozzanak be.

A magas számú felszámolások és kényszertörlések, valamint az emelkedő bedőlési arány miatt a vasárnapi zárva tartás egy olyan szektort érintett, ami koránt sincs jó helyzetben, még ha a kiskereskedelmi forgalom javuló tendenciát is mutat. Nem beszélhetünk egy stabil iparágról, ami ráadásul rengeteg embernek ad kenyeret. Sok előrejelzés azt mutatja, hogy jelentős forgalomcsökkenést ugyan nem fog okozni a boltok vasárnapi zárva tartása, azonban a rövidebb nyitvatartási idő miatt biztosan többen kényszerülnek majd leépítésre, a munkarend drasztikus átalakítására.

Azon vállalkozásoknál, akik a jelenlegi alkalmazotti számmal próbálnak majd kitartani, számolni kell a fizetőképesség romlásával, valamint a kockázatosság növekedésével. A törvényi változtatás ezért nemcsak a kiskereskedőket érinti majd, hanem a nekik hitelező nagykereskedőkre is nagyobb terheket ró, mivel alkalmazkodniuk kell a piac átstrukturálódásához, és gyorsan le kell követniük a felmerülő változásokat. Remélhetőleg a növekvő kereslet és az alacsony üzemanyagárak ki tudják küszöbölni azt az esetleges veszteséget, amit az egy nappal rövidebb nyitva tartás eredményez.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.