7,8 százalékkal nőttek a keresetek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Áprilisban a bruttó átlagkereset 400 200 forint volt, 7,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány nyomán a keresetek növekedési üteme lassult az előző év azonos időszakában mért 9 százalékhoz képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A keresetek éves növekedési üteme 2016 decembere óta a legmérsékeltebb  ütemű volt.

Az alkalmazásban állók  létszáma márciushoz képest 137 ezerrel, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 197 ezerrel (6,4 százalékkal) csökkent a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A 2,4 százalékos áprilisi inflációval számolva a reálkereset 5,3 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,1 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 410 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 266 100, a kedvezményeket is figyelembe véve 275 500 forintot ért el. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,3 százalékkal nőtt a tavaly áprilisihoz képest.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 361 900 forintra becsülhető, 8,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál 420 200  forint volt az áprilisi bruttó átlagkereset, 7,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a költségvetési szférában 8,2 százalékos növekedéssel 394 100 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számított átlag.

A  feldolgozóiparban 0,5 százalékkal voltak magasabbak keresetek a tavaly áprilisiaknál, az építőiparban 12,2 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek és 409 500, illetve 308 500 forintot értek el. A mezőgazdaságban átlagon felül, 9,0 százalékkal 312 600 forintra emelkedett az átlagbér. A oktatásban 5,2 százalékkal, az egészségügyben 14,2 százalékkal 348 ezer forintra, illetve 395 ezer forintra nőttek a keresetek.

Az év első négy hónapjában a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A reálkereset 4,6 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,9 százalékos növekedése mellett – közölte a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.