A 15-24 éves diákok fele dolgozik


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyre több diák dolgozik dolgozik tanulás mellett – derül ki a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége közleményéből.

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) tagszervezeteinek kötelékében a diákok 60 százalékkal több bevételt termeltek az év első nyolc hónapjában: a tavalyi év azonos időszakához képest 15 helyett közel 25 milliárd forintot, ami szektor szinten majd 50 milliárdot jelent. 2017-ben ezt az összeget, mint személyes jövedelmet, egy teljes év alatt keresték meg. Az iskolaszövetkezeti szféra egészét tekintve a 15-24 év közötti fiatalok fele dolgozik a tanulás mellett.

A megközelítőleg 14 legjelentősebb iskolaszövetkezetet­ tömörítő Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége adatai szerint, míg 2016-ban 90 176 fő dolgozott a DiákÉSZ berkein belül, 2017-re ez a szám már 94 224 főre növekedett, ami 2018-ban már az első 8 hónapban 87 564 fő volt. Ez az éves trendeket tekintve azt vetíti előre, hogy az idei évben a végleges szám 95-100 ezer fő környékén fog alakulni. Tekintve, hogy a DiákÉSZ szereplői a teljes iskolaszövetkezeti szektor nagyjából felét képviselik, ugyanakkor korrigálva azon ténnyel, hogy egy diák több szövetkezetnél is vállalhat munkát, a teljes iskolaszövetkezeti szektor által foglalkoztatott diáklétszám 2018-ban kb. 180 0000 fő körül várható, ami a 15-24 év közötti fiatalok felét jelenti.

A KSH adatai alapján 2016-ban 345 800 fő volt a 15-24 éves korosztályban, aki tanulmányokat folytatott, ugyanez a szám 2017-ben 338 000 fő. 2018-ra vonatkozóan még nincs KSH adat, azonban feltételezhető, hogy ebben a nagyságrendben marad a tényleges létszám, ami közel 350 000 főt jelent.

A fentieket összevetve látható, hogy a DiákÉSZ által tömörített iskolaszövetkezetekben dolgozó diákok száma 2016-ban a 15-24 éves korosztály 26%-a, 2017-ben 27,88%-a. A 2018-as becslés a teljes iskolaszövetkezeti szektor összes 15-24 év közötti fiatalhoz viszonyított aránya idén 50% körül alakul, tehát a diákok életében igen jelentős intézményről beszélünk, melynek hatékonysága és értéke a munkaerő-piaci szereplők számára sem kérdéses, hiszen évről évre stabilan növekvő ledolgozott munkaóraszám és árbevétel jellemzi a szektort.

Az idei nyarat – a korábbi évekhez hasonlóan – az évközben megszokottnál magasabb érdeklődés jellemezte. A diákok a könnyű fizikai, irodai munkák közül válogattak leginkább, de természetesen mindig népszerűek ilyenkor a Balatonnál vagy vízpartoknál, aquaparkokban végezhető diákmunkák is.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

2024. október 8.

A munkáltatói utasítás írásba foglalása

A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.